Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Rétes Csárda- ahol nem csak a névadó a finom

Rétes Csárda MonorierdőRétes Csárda Monorierdő a térképen

Kiváló 2023. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. március 31.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Gyerekkoromban a szüleim kedvelt vacsora helye volt, azóta én ritkán jöttem el ide. Utoljára pár éve karácsonyra rendeltünk innen tálakat, és nagyon finom volt mind. Már akkor is a kétszemélyesből hárman tökéletesen jól laktak, halászlé nélkül is. Most Párommal az évfordulónk kapcsán jöttünk be ide, és erre az alkalomra tökéletesebb helyet nem is tudtunk volna választani. Szép teraszról mentünk be az épületbe, ami tele volt gyönyörű évelő növényekkel, asztalon mindenhol friss virág volt, és a pincér is kedvesen mosolyogva fogadott bennünket. Későn érkeztünk, lévén hétköznap, munka után voltunk, de ha zárás előtt fél órával jöttünk volna, akkor is ugyan ilyen fogadtatásban részesültünk volna. Választásunk a 2 személyes Rétes tál volt, amit nagyon hamar megkaptuk a finom sültekkel, és a kiadós vegyes körettel. Hozzá a hagyományos káposzta saláta dukált, ami szintén nagyon ízlett mind a kettőnknek. Ahogy már írtam az előzőekben 3 személynek is elég lett volna. Nagyon finom volt, de nem tudtuk megenni, pedig éhesek voltunk, és kértük a maradékot rakják el. Annyira jól laktunk, hogy a desszertnek már nem maradt hely, azt legközelebb mindenképp ki fogjuk próbálni. Utólag olvastam a helyről, hogy általában minden rendben volt a hozzászólók részéről, csak a tisztasága a mosdónak, nem felelt meg. Jelentem most már minden tökéletes. Tiszta, és feltöltve minden ahogy az egy rendes helyen illik. Ha vki Monorierdőn átmegy és megéhezik keresse fel ezt a helyet, és ugyan úgy elégedetten távozzon ahogy azt Mi is tettük. Jó étvágyat! Mindenkinek ajánlja a helyet: Józsi és Csilla
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Népszerű szállások a környéken
Nyerges Hotel Termál Monor - Napi ár reggelivel
Napi ár reggelivel
2025.10.16-ig
Nyerges Hotel Termál Monor
33.000 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Hotel Aquarell Cegléd - 20% extra kedvezmény a legjobb árból
20% extra kedvezmény a legjobb árból
07.01-08.31.
Hotel Aquarell Cegléd
136.346 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Bagolyvár Inárcs - Napi árak reggelis ellátással
Napi árak reggelis ellátással
2025.05.01-ig
Bagolyvár Inárcs
26.995 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel