A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.

Ez az emlékmű konkrétan nem Érpatak faluban van, hogy hanem jóval kint a határban, valahol ott, ahol az Újfehértót és Nagykállót összekötő országút van. Én meg, mint fanatikus emlékművész, persze, hogy megállok egy ilyen helyen, megszimatolni a művet. Érpatak buzgó polgárai a 90.
évfordulóra állították itt helyre a korábbit, és nem tudom, mi van azóta járnak ide sírni vagy imádkozni, én nem láttam ott senkit. van mellette egy székelykapu is, látványosan a semmibe nyílik. Kard, vér, láng, könny, stb. van. Azóta aztán megváltozott a világ és tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy ki melyik országban él, lakik, dolgozik, érez. De nem árt, ha tudjuk, hogy ilyen is volt.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.