Elgondolkodtató magány

A letérésnél akkorát fékeztem, mert hirtelen jött a kis út a semmiből, hogy a mögöttem jövők, ha volt kamerájuk a kocsiban, akár "büntetőfékezésnek" is tekinthették volna, aztán még a végén elveszik a jogosítványomat... hát bocs, fiúk, nem volt igazán szándékos. Nos, de ezt a kápolnát csak meg kell nézni. Agapanthus kolléga olyan érzékletesen és részletesen írt róla, hogy nem kihagyható. Hát lehet vitatni, hogy Abádszalók vagy Kunhegyes, a táblára Kunhegyes van írva, de említik, hogy azért közigazgatásilag Abádszalók, a helyes meg az lenne, ha Tomajpusztának hívnánk és akkor lennénk pontosak. A kápolna sorsáról és jelentőségéről a kolléga pompásan írt, nem is ismételgetném el, inkább a saját benyomás. Hosszú földút vezet oda, van egy kis elhagyott parkoló is, ott meg lehet állni. Aztán bozótvágókést elő, mert nem egyszerű felmászni gaztengeren át, néha mellig ér a szúrós, tüskés növényzet. Na, de nem azért jöttünk, hogy sopánkodjunk. hanem azért, hogy megnézzük. Már amit lehet. belülről valóban nem érdemes, valamennyire befényképeztem az ablakon, semmi vonzó nincs ott, csak a kifosztott pusztulás. A lépcső előtt egy kicsi nyúl friss teteme fekszik, a feje hiányzik. Milyen ínyenc ragadozó lehetett? Közelről vizsgálva.... a felújított, rendbetett kápolna megint az enyészet útjára lépett, nem önszántából, hanem az elhagyatottság okán. Tiszteletlen rabló meg akad a környéken bőségesen. Szerintem addig nézzétek meg, amíg még lehet! Mert azért egy izgalmas élmény, keserű, szomorú, magasztos, esztétikus is egyben.