Bízd magad a GPS-re! Első körben felvitt a dombra, majd egy pusztult, rozsdásodó gépekből álló gépállomáson keresztül betoppantam autóstól egy váratlanul rendezett, új birodalomba, ahol, ki tudja honnan, csillogó új autók álltak a parkolóban, és kirontottak a helyiek, olyanok, mint egy Tarantino-filmben, hogy mi ez itt, hová megy, mit keres itt? Én meg hülye arccal, mint egy Rejtő-könyvben, keresztet vetve életemre, pirulva mondtam, hogy ööö. . . ez nyilván nem Táncsics Mihály szülőháza. . . bocsánat, azt kerestem. Na, forduljon sűrűn vissza az útra, aztán húzzon innen Isten hírével. . . Szóval, így el. Második nekifutásra a falu közepétől simán meglett, a szántók szélén, ahol a természet kezdődik, én körbeugráltam, cibáltam a kilincseket, hívtam buzgón hétköznap délidőben a megadott telefonszámot, amit egyébként otthonról is többször hívtam már, aztán rájöttem, hogy a sors azt akarja, hogy beérjem ennyivel. Benéztem az ablakokon, amennyire be lehetett, ezt láttam, amit láttok, valami kis elhagyott fotós szobát, meg valami helytörténeti tárgyakat. Hát itt született Mihajlo Stančić, aki később Táncsics Mihály néven vált ismertté történelmünk nagy forradalmában.