Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Lipóti eléggé eldugott helyen található, de a helyiek jól ismerik, itt is szeretik a termékeiket. Az édes és sós péksütemények, kenyerek, szendvicsek kínálata megegyezik a lánc többi egységében megismertekkel. Nekem most a teljes kiőrlésű nosztalgia kifli a kedvencem, amit kettesével szoktam vásárolni, nem egy különlegesség, de ár-érték arányban szerintem az egyik legjobb (85 Ft), és mindig friss. Ez amúgy az egyik hátrány is, mivel elég gyorsan el szokták kapkodni. Még másnap is finom, ehető, nem lesz belőle szivacs. Az előző értékelő által írtakat annyival frissíteném, hogy már egy ideje nem Cserpes tejtermékeket tartanak, hanem a saját Lipóti tejtermékekkel rukkoltak ki. Sőt, ha jól tudom, a Cserpessel azóta már konkurensek lettek, hiszen a Cserpes is saját reggeliző-bisztró hálózatot kezdett építeni, bár lényegesen kisebbek, sokkal kevesebb az egységük, mint a Lipótiéknak. Érdekesség, hogy a gyümölcsjoghurtok kísértetiesen hasonlítanak a korábbi Cserpes termékekre; ugyanaz a formájú és méretű műanyag tégely, szinte azonos gyümölcsízek (eper, meggy, barack, áfonya), felül fehér natúr joghurt, a gyümölcs a tégely alján van rétegezve, az ízek is elég hasonlatosak, de finomak, kétségtelenül. Árban 300 Ft körüli.