A múlt vörös árnyai

Az öregek még emlékezhetnek arra, hogy valaha az iskolában azt tanultuk, hogy micsoda dicsőség a magyar ezüst, mármint az alumínium, ez a győzelmes jövő, bauxit, timföld, aluminium és hú, győz a szocializmus! Kifejlődött egy iparág, sőt, emberek tíz- és százezrei éltek ebből, aztán, mint a hajdan dicsőséges szénbányászat, ez is ipari múlt, ipari roncs lett. Ennek egyik példája Almásfüzitő is, Diadalgyár nagy lakóteleppel, most meg pusztuló romok, omladozó lakótelep, kilátástalan emberi sorsok a romok között. A híres/hirhedt üzem is itt áll még, a kapuja amolyan múltba meredt szoborpark, egy az egyben a régi korok szelét idézi. 50 éven át zajlott itt a gyártás, ez idő alatt 10 millió tonna timföld állt itt elő. Ez önmegában nem lenne még elég történet ide, de áll egy kis "emlékmű" a gyár sarkánál, emlékeztetőül a vándoroknak, maga az aloxid köve, amit csak akkor veszel észre, ha megállsz és megnézed, Szóval egy Gántról származó ásványdarab, mögötte két másik kisebb kő, a belőle készült anyagokkal, meg a hozzávaló alkatrésszel. Te, meg én is, azért kirándulunk, hogy érdekes, izgalmas dolgokat fedezzünk fel. Na, hát ez is az. Valamikor létezett egy olyan, hogy "magyar ipar". Ez nem egy német, koreai, kínai gyár, ez magyar. Itt magyarok dolgoztak fél évszázadig. És, ha már tisztelegsz az országod múltjának, elgondolkodhatsz azon, hogy ha valahol egy szamojéd kanászlánynak látomása támadt a Sampon szigeteken, akkor az nagyon tiszteletre méltó dolog, és ennek kis díszes emlékeket is építünk országszerte ezerszám, virágokkal és gyertyákkal illetjük naponta, de ha viszont egy hajdani magyar gyár portálját meglátja valaki, ahol apái, anyái, nagyszülei dolgoztak a nemzetnek, akkor fúj, rohadt büdös komcsik, tűzre velük! köpéssel megy arrébb a hazafi. Ez csak úgy szubjektív, eszembe jutott, hát ilyenek vagyunk.