Jó
2025. januárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. február 2.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Isten látja lelkemet, többfelé is megpróbáltam napközben enni valami a Bakony felső peremén, nem nagyon sikerült. Végül, viszonylag rosszkedvűen hazafelé tartva a sötétben, megint jön ám a nagy, világító, sárga M-betű. Affenébe, ez mindig itt van. Sebaj, ilyenkor ezt is kell csinálni az embernek meg azt is kell, hát akkor itt van az alkalom. Láttam itt a lapon, hogy nagyon pocsék vélemények vannak, és nekem sem voltak jó emlékeim, de bátraké a szerencse meg a hamburger. És nem bántam meg semmit, várakozáson felül teljesített az üzemegység. Először is, kedvesek voltak, tényleg. Választásom a McCrispy McMenü+, meg burgonya+, meg még nagy juice, meg 4 darabos csirkecsík, barbecue mártással... kis számot kaptam, azzal ültem asztalhoz, de nagyon hamar hozták. Ok, hát közbe félcivilált balkáni bandák, illír meg föníciai kalózok csapatostól ki-be jártak, de a lányok bírták türelemmel, jó szóval. Sőt, kijöttek az asztalokhoz is segédkezni, de még beszélgetni is. A WC a megpróbáltatások ellenére rendben volt, fizettem mindezért 4680 forintot, de rendesen jól is laktam, és elégedetten mentem tovább.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (11)
Még több kép (1 db)
McDonald's további értékelései
2023.10.29egyedül
Szörnyű
![]()
Október 29-én tértünk be. Az étteremben sorok kígyóztak a érintőképernyős kiosk-ok előtt. Sok külföldi is, akik közül mintha páran nem tudták volna használni a felületet. Valamelyik kiosk-ok pedig eleve nem működtek. Az étterem egyik munkatársa ott ácsorgott, de esze ágában sem volt segíteni a...
2022.01.03a párjával
Szörnyű
![]()
Átépítés után olyan lett mint egy üzemi konyha és ipari vágóhíd keveréke. A kávézó rész szörnyű! A kávé papír pohárban kerül felszolgálásra! A régi meghitt kávézó sarok, hangulat oda. Ekkora nívó esést még nem láttam a magyar Mc történetében
2021.08.30családjával
Szörnyű
![]()
A mosdó használatával kezdtünk. Ez után már nem is lett fogyasztás. A női mosdóban uralkodó bűz és kosz egy út széli wc-hez képest is szörnyű volt. Mondhatni rettenetes. Még ilyen szörnyű wc-t MC Donald's-ban nem tapasztaltam.
Népszerű szállások a környéken
Thermál Apartmanház Komárom
21.700 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi
88.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
96.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval