Rendkívül hangulatos, szépen berendezett, frissen nyitott étterem Balatonalmádi központjában. A beltérben sok zöld növény, ötletes világítótestek. Látványkonyhával működnek. Színvonalas nemzetközi konyhát visznek. Az étlap összefogott, átgondolt. Rokonszenves megoldás, hogy a leveseket leszámítva minden fogás mellett szerepel bor- valamint sörajánlat is.
Kínálnak többek között mangalica rillette-et hagymalekvárral, marinált zöldségekkel, japán marhahúslevest Angus BBQ marhaszeggyel és marinált gyömbérrel, rosé kacsamellet zellerkrémmel és pirított gumós zöldségekkel, Rib-eye steaket füstölt brokkolival, rozmaringos burgonyával és savanyított karfiollal, valamint francia szilvás pitét. Az árak értékarányosak, a mai árviszonyokhoz képest akár kedvezőnek is mondhatók, főként az italok esetében. Előételek 2190 és 2390, levesek 1990 és 2490, főételek 2490 és 5990 forint között kaphatók. Desszertek egységesen 1290 forintba kerülnek. A borok jelentős részének deciára és az összes söré 1000 forint alatt marad. Indításképpen ettünk kakukkfüves sütőtökkrémlevest marinált sütőtökgolyókkal és pirított tökmaggal. A szépen tálalt levest a természetes ízek uralták, a betét lehetett volna izgalmasabb. Főfogásunk szürkeharcsafilé volt, amit kapros, szalonnapörcös, juhtúrós metélttel körítettek. A hal szaftos, a köret jól sikerült. Zárásként jól elkészített, szépen tálalt, szederrel, áfonyával, ribizlivel, málnával és kellemes kávémousse-szal kiegészített New York-i sajttortát ettünk. A kiszolgálás kifogástalan. Felszolgálónk motivált, felkészült, udvarias, szívélyes és kommunikatív. A habzókkal együtt mintegy 35 minőségi magyar és import bort kínálnak, melyeknek felét kimérik decire is. A tömények között a rumok és a pálinkák jelentenek izgalmat. A Fehér Nyúl kiemelkedő söreinek széles választékát tartják.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.