Minden rendben volt, de a szomszédság sajnos sokat hangoskodott, hangos zenét hallgattak, és a házunk elé jártak telefonálni, és jártak át rajtunk. Az építkezés sem volt kellemes, de viselhető volt. Furcsa volt a parton a sok horgász, miközben gyereke fürödtek a vízben. Mindezzel együtt kiválóan pihentünk, remélem megyünk máskor is. Az ajándék bort is köszönjük.
Mivel már többször is voltunk a kempingben , ez volt a 8. alkalom szivessen jörtünk újra, egy új szálastipust próbaltunk ki. A szálás maga szuper volt a környezet is ahogy el vannak helyezve, de a kemping közepében felhuzott luxusszáloda ront az összképen és elvette renfeteg előzöleg ott áló éttermek helyét amit nem pótoltak igy csak eggy étterem volt és két kis büfé , ami ahjoz képest amikor 2 éve itt voltunk legalább 7 étterem volt.
A meder talaja is sokat romlott az új kikötő épittése végett de összeségeben nem volt rossz. Pár évvel ezött sokalkal jobb volt a hely , ha bövittik az étterem kinálatot és rendezik a meder aljátt akkor jobb árérték aránya lenne helynek mert így sokan inkább a városban esznek mint bent a kempingben. Ha jó irányban valtozik a hely szívesen visszamegyünk újra mert rengeteg szuper élmény köt oda minket
Júniusban töltöttünk egy hetet a füredi kemping telepített lakókocsijában. Eredetileg 6 fős, de 4 főnek is szűk egy kicsit. De úgyis csak aludni mentünk oda. Jól felszerelt: légkondi, tv, hűtő és egy kis főzőpult is volt benne. Nagy teraszán inkább elfértünk. Remek időt fogtunk ki. Ezért szinte az egész napot a negyedóra sétára lévő parton töltöttük.
Kisgyerekeknek sekélyebb rész van kialakítva, a nagyobbak csúszdázhatnak. A merészebbeknek vizisípálya is található. Az árnyas fák alatt vizimentők figyeltek a fürdőzőkre. A kemping mindenféle rétegnek nyújt szállást, étkezést és kikapcsolódási lehetőséget. Érdemes kipróbálni.
2018. Augusztusában jártunk a kempingben. . Mivel utolsó utáni pillanatban kerestem szállást Füreden reményvesztetten telefonáltam. . Szerencsénkre pont volt egy szabad szoba a strandmotelben. . A megadott idő előtt érkeztünk de nem volt probléma elfoglalhattuk a szállás. .
Nem tudtuk mire számítsunk de nem csalódtunk hisz napunk legtöbb részét a parton vagy városnézéssel töltöttük. . A felszereltség megegyezett a leírtakkal. . Fürdőszobában ajánlom a korszerűsítést bár a célnak megfelelt. . Mindenki nyugodt szívvel látogasson ide aki nyugodt környezetben a Balaton partján szeretné tölteni szabadságát. .
A Balatonfüredi kempinget azoknak ajánlom, akiket nem zavar a túlzsúfoltság, a zöld terület hiánya, nem igényesek a tisztaságra, és órákat is hajlandóak a zuhanyzóra várni.
Amúgy minden más rendben volt, 100% camping élmény volt, köszönjük! A Balaton közelsége minden negatívumot elfeledtet. A város is nagyon közel van. Kiváló biciklizési kiindulópont. :D
4Személyzet
2Tisztaság
4Ár / érték arány
3Kényelem
3Szolgáltatások
3Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.