Kiváló
2020. júniusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2020. június 30.Ajánlom a helyet másoknak is!
Itt jártam. Végre egyszer így kezdhettem az írásomat, hiszen évekkel ezelőtt, rendszeresen ettünk a Rudi tanya étteremben. De kezdem az elején.
Míg meg nem nőttek a gyerekek, a sekély víz miatt több éven keresztül nyaraltunk a Balatonszemesi Kempingben. Otthonról hozott és helyben magunk készített étkezéseket színesítettük egy-egy rántott halas/lángosos bódé vagy nívósabb vendéglátóhely látogatásával. Fő szempont azért a kifizethetőség volt, így minden egyes helyen megnéztük a napi, heti menü kínálatot és azt, hogy lehet e elvitelre is rendeli. Így találtunk rá a Rudikra. Igen a többesszám jogos, hiszen az étterem névadója maga is kiszolgálja a vendégeket. És nem csak tálal, hanem beszélget is. Nem nyomul, nem akar rátukmálni a vendégre még valamit. Érdeklődik, hogy mindennel elégedettek voltunk-e és ha szimpatikus az ember, akkor egy-egy történetet is odakanyarít a desszert vagy a kávé mellé. Megszokott dolog, hogy a menü olcsóbb, így az adagok is kisebbek. Hát itt nem. Jól lehet lakni a levest és főételt tartalmazó éteksorral. Kilenc évvel ezelőtt a családias hangulat, a házias ízek, a szimpatikus személyzet és a kifizethető árak miatt választottuk és jártunk ide három éven keresztül nyaranta.
Aztán az északi part lett a cél és nem esett irányba Balatonlelle „bejáratához” közeli étterem. Ám az elmúlt hétvégén dolguk akadt itt és egyértelmű volt, hogy a már ismert helyre megyünk. Kicsit tartottuk tőle, hogy mi fogad ott. A hely nem változott: a hajómászóka hátul, a régi, csöves rádiókban rejtett hangfalak a gerendák között. Biztos vagyok abban is, hogy a háztetőn csivitelő madárka egy itt lakó Rozsdafarok generáció leszármazottja, akár csak a fecskék. Rudi is itt van, és bár ő tekintélyesebb lett, nőtt a kedvessége is. Emlékezett ránk, pedig a helyen egyszerre 200-250 ember is étkezhet egy turnusban. Továbbra sem bratyizik, udvariasan, de mégis jó ismerősként üdvözölt minket, ezzel enyhítve a „Kártyával sajnos nem lehet fizetni.” mondat okozta elszontyolodást.
Nem változtak az ízek sem. Hat fajta levesből: húslevesek, krémlevesek és idény jellegű gyümölcslevesek mellé, hat fajta ételből: rántott/sült húsokból vagy zöldségekből, készételekből választhatunk magunknak menüösszeállítást. Ha akarunk még salátát is rendelhetünk.
Öten voltunk, hárman ettünk menüt. A többiek alá carte étkeztek étlapról, ahol a fiam nagy boldogságára, még sajtburger is volt. Nem a valamikor a 90-es évek végén, a Határ úti metrómegálló bódéjában kapható csalamádéval telepakolt „macska burger”, és nem is a gyorséttermek futószalagon készült falatkái. Idézem fiamat: „Érezhető rajta a házias készítés, vendégre odafigyelő minden mozzanata.” Bár ez nem tudom pontosan mit jelent, de ilyet eddig nem mondott, úgyhogy biztosan ízlett neki …
Valami változott azért. Az árak. Ám balatoni viszonylatban ez semmi. Anno 700-800 forint körül volt egy menü. Most 1100 forint.
Aki erre jár, annak nagyon jó szívvel ajánlom. És adja át üdvözletünket Rudinak!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Rudi Tanya Étterem további értékelései
2024.09.11barátokkal
Kiváló
![]()
A Rudi tanya elvarázsolt hely Balatonlelle központjától fél óra járásnyira. A beltér hangulatos, megszámlálhatatlan régi rádió kapott szerepet a dekorációban. A kiszolgálás kedves, szívélyes, velünk személyesen a tulajdonos foglalkozott. A kínálatban főként klasszikus magyar fogások...
2024.06.13egyedül
Átlagos
![]()
Huzigálom, halogatom ezt az értékelést, de egyszer csak meg kell írni így is, úgy is. Szóval, Szemes irányából Lellére betépvén a táplálkozás szándékával ezt az éttermet találtam az út mentén jobbkézre. Nem is keresgéltem tovább, hopp, itt van, nyitva van, de jó! Az ajtóban egy kedves lány állt...
2023.09.06a párjával
Kiváló
![]()
Az éttermet körülbelül 6 alkalommal látogattuk meg 2023. nyarán, kivétel nélkül mindig kifogástalan kiszolgálásban részesültünk. A vendéget kedvesen fogadják, a kiszolgálás gyors, a felszolgált ételek nagyon finomak, árak teljesen elfogadhatóak, maradjon is így. Egy negatívum még is lenne,...
Népszerű szállások a környéken
BL Garden Panzió Balatonlelle
39.100 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
75.905 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Helios Hévíz
99.360 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással