A hely hívó szava

Tegnap valahol Marcali felé tekeregtem, amikor beugrott, hogy mindig elmegyek mellette, meg az utóbbi években volt pár kudarcom is a bemenetellel, és, ha most ráállok kétlábbal a gázra, akkor még időben odaérek, mert tegnap, azaz szerdán délutáni nyitvatartás van. Így aztán huszonvalahány perc alatt odaértem, és volt még értelme bemenni du. fél hat és zárás között. Nem is töltöttem ki az időt, átsétáltam a pár szobát, egyáltalán, a hely szelleme vonzza ide az embert, meg hát az ismertetők... itt tárgyi emlék alig van, két éve a Bajor Gizi színészmúzeumban éppen Latinovits kiállítás volt, na, akkor ott többet lehetett látni ebből. De nem is a nyakkendőjére vagy a cipőjére vagy kíváncsi, hanem a nyomra, az időre, amiben élt, és amit a filmjeiben őrzünk is itthon. Meg a hangjában, lemezeken. Bevallom, a Reich Károly kiállításon csak átsétáltam, a Latinovitsról szóló sorokat meg inkább átfutottam. Megköszöntem a lehetőséget, aztán inkább kisétáltam a kertbe, és ott elmélkedtem egy kicsit. Fontos hely ez.