Késő bánat...

Nagyobb társasággal tértünk be az étterembe, és az első lépés után már fordultunk is rögtön a kerthelyiség felé. Ugyanis a belső teremben a legrosszabb fajta, agyontorzított szintetizátoron történő klimpírozása történt mindenféle mulatós slágereknek, mint a Hosszú fekete haj. Erre a műsorszámra nem voltunk kíváncsiak, nem is sejtettük, hogy később többet is hallunk belőle, mint muszáj lenne... A kerthelyiség egyébként elég jól nézett ki, külön pozitívum volt, hogy az udvar sarkában kis csúszda és mászóka is volt, így a társaságunkkal lévő gyerkek is elfoglalhatták magukat.
Kiültünk tehát a kerthelyiségbe, és vártuk a pincért. A kissé lassúnak tűnő (de legalább mosolygó) pincérfiú néhány asztalhoz azonnal odament felvenni a rendelést, néhányunkat viszont tökéletesen elkerült. Gondoltuk, hogy esetleg sokan volnánk, de hát a társaságunkon kívüli vendégekkel együtt sem töltöttük meg a helyet még félig sem, és szombat este volt, szezonban, nem láttuk ennek realitását. Közben grasszált arra egy leírhatatlanul tiroli-szerű ruhában mutatkozó pincér hölgy is, hozzánk ő sem jött oda. Vártunk hát türelemmel, mígnem felbukkant a pincérgyerek, röpke fél óra alatt eljutottunk az italok kihozataláig, csodás. Újabb hosszú tízpercek teltek el, mire végre felvették a rendelésünket. Semmi extra nem volt benne, az étlap hagyományosnak volt mondható, így minket sem vádolhattak azzal, hogy túl bonyolult, nehezen elkészíthető fogásokat kértünk volna.
És ekkor kezdődött a várakozás. Néhány asztalhoz kimentek az ételek, mi többiek vártunk. Időközben feltűnt, hogy nem csak nálunk késik az étel, az egyéni vendégeket sem szolgálják ki, és az idő előrehaladtával ők is és mi is egyre hangosabban morogtunk. Ekkorra már csatasorba állították a mixert is, aki ugyan nem sokat dobott a dolgok menetén, hiszen szemmel láthatóan nem csak azzal volt a baj, hogy a 3 fősre duzzadt pincérgárda nem győzi hordozni az ételeket.
(Habár a pincérfiú sem volt a helyzet magaslatán, például egyszer kihozott egy tál ételt egy asztalhoz, ám ott ilyet senki nem rendelt. Volt viszont másik két asztal, ahol ugyanarra vártak, ám a srác ahelyett, hogy odaadta volna egyiküknek, _visszavitte_ a konyhába, hogy akkor ott majd megmondják neki, melyikhez vigye. Mit is mondhatnánk...)
Nem írom le a várakozás minden mozzanatát, legyen elég annyi, hogy a végére már mi is, és a gyerekek is nagyon éhesek voltunk (már csak miattuk is nem értem, miért nem lehetett sietni, gyerek menüt kaptak volna, csak nem gondolták a konyhán, hogy felnőttnek lesz, előre vehették volna). Végül 2 óra várakozás után jutottunk vacsorához, és csak azért nem álltunk fel előbb, mert nem saját járművel voltunk, és nem ismertük jól a környéket, nem tudtunk volna máshová menni.
Az étel egyébként nem volt kimondottan rossz (mondjuk nagyon híres sem), de ekkorra már megkeserítette ez a várakozás. És amikor mi már ettünk, még mindig volt olyan asztal a csoportunkban, akik egyáltalán nem kaptak enni! De még egy kenyereskosár se lett letéve, hogy addig is legyen valami, vagy egy elnézéskérés, semmi. Ők végük fel is álltak, és természetesen nem fizettek. Ekkorra rejtélyes módon előkerült a vacsorájuk, amit grátisz elfogyaszthattak volna, de így közel 3 óra várakozás után nagyon megértem, hogy nem akarták.
A fizetésnél is adódtak érdekesen összeadott tételek, meg furcsa végösszegek. Ráadásul nem voltak hajlandóak kihozni a számlát asztalonként, nekünk kellett sorbanállni a konyha előtt, hogy fizethessünk! Ez alatt grátisz hallgathattuk a klimpírozó manust, aki a Hosszú fekete haj és a Szállj el kismadár c. örökzöldeket nyűtte atomjaira éppen. (Lehet, hogy a taktika része volt a dolog, hogy ettől a borzalomdrámától elfelejtjük, milyen sokat vártunk a kajára, és elfelejtünk reklamálni, vagy nem tudom. Azt komolyan senki nem gondolhatta, hogy ez szórakoztató!)
Ami minket illet, én kértem 10% kedvezményt, mivel az asztalunk nagyon későn kapta meg az ételt. Így utólag azt gondolom, hogy nagyon kedvesek voltunk velük, többet kellett volna ennyi bosszúságért kérni, vagy legalábbis a vásárlük könyvét elkérni. Nem baj, legközelebb nem leszünk ilyen jó fejek, azon okból, hogy oda többet nem megyünk.
Egy dolgot nem értek ebben: ha nem bírta a konyha a terhelést, miért nem közölték már az elején, hogy bocs, nem vagyunk ekkora csapatra felkészülve, keressetek mást? Vagy előre szólni, hogy az embermennyiség miatt, ha maradni akarunk, kalkuláljuk bele a két órát? Vagy bármi? Bár megjegyzem, ez sem lehetetlen feladat, jártunk már olyan étteremben, ahol ez semekkora gondot nem okozott. Nincs mentség.