Szörnyű
2018. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. július 25.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Ha ez alapján a szálláshely alapján ítélik meg a magyarokat a külföldi turisták, akkor ez Magyarország szégyene!!!
2 éjszakát töltöttünk el, de már az első nap a megérkezéskor ki akartam fordulni a panzióból.
Azonban a 4 éves fiammal voltam, aki már be volt sózva a Balaton miatt. Amint megérkeztünk, a szobába kértem még egy felmosást, mert látszódott, hogy csak ott volt takarítva, ahol látszik. Majd a plafonról -a kölcsönvett seprűvel - én takarítottam le a pókhálókat a millió kis bogarakkal. A falról is -a fiam popsitörlőjével- mostam le az ősrégi bogár maradványokat. Felsorolnám inkább a hibákat, amit ott is hagytam a recepción. Mondtam, hogy a 104-es szobát inkább ki se adják, mert arra jön a legtöbb panasz, ill hogy így el fogják veszíteni a vendégeket, de erre egy laza vállrándítás volt a válasz és hogy mindig telt házasak… vajon meddig engedjük, hogy ilyen kizsákmányoló ember képviselje a turizmusban Magyarországot?
Tehát a felsorolás: FÜRDŐ: törött a fajansz, hiányzik a lámpabúra, törött a WC ülőke - más szobában is, rossz a zuhanyrózsa – fröcsköl, nem működik a kosztól a szellőző.
SZOBA: Semelyik szekrény sem használható, olyan koszosak. A hűtő kicsi és alig hűt, ajtaja rossz. A padló koszos, bogaras, pókos. Az ágy alatt, mögött nincs takarítva. Oszladozó kekszet eszik a hangyák. Büdös, iszonyatosan felpúposodott parketta- ilyet még senki nem látott… (ez lehetne egy látványossága) Lámpa búra itt sincs. A függöny undorító-szétnyomkodott bogártemető az egész. A két ágy közötti deszka értelmezhetetlen- kiáll belőle a csavar is. Az ablakot ki lehet nyitni, de a két ablakszárny között rengeteg bogártetem, pók, pókháló.
WIFI nincs, még a mobilnet is árnyékolt. TV nincs . az előtérben az asztalok koszosak, pohárnyomok mindenhol, ragadnak. A z előtérben lévő falikarokon vastagon áll a koszos és a pókháló, amit este meg is világítanak, mint a szálloda büszkeségét. Érdemes megnézni.
KONYHA/ÉTKEZŐ: a vízforraló, kávé feliratot nem ártana lelaminálni, mert úgy néz ki int amit lehánytak. Nincs felseperve, felmosva, az asztalok koszosak. Minden hiányos.
Ezek után a legpofátlanabb dolog, hogy a recepción jól látható helyre ki van téve egy Internetről nyomtatott MÉM, miszerint „Bemutatom, ő a barátom, a borravaló!” Tessék????
Panaszt tenni nekem felesleges volt, se kedvezményt se semmit nem ajánlottak fel.
Mellettem egy német család -egy magyar kísérővel- egy éjszaka után szintén kiköltözött, 1pontot ígérve a netes, nagy , nemzetközi foglalós oldalra.
Hab a tortán,hogy 20 évesekkel üzemelteti a tulaj a panziót, ami csoda, hogy így működik, miután, ők csak annyit tesznek meg a fizetésért, amennyit muszáj.-ők mondták. (Mondták, hogy azért néz ki így a panzió, mert emberhiány van. De mondom tegnap este 5en ültetek a teraszon és a pókháló az csak egy mozdulat, legalább ott, ahol ti vagytok és nézitek. Nem , nem… emberhiány van. Ja…OK!)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Dalma Panzió további értékelései
2024.04.02a párjával
Gyenge
A Húsvéti hosszú hétvégén jártunk ezen a helyen, ezért felárat kellett fizetni, és a teraszos szobáért is felárat kértek- ez egyébként majdnem mindenhol így van, ezzel nem is volt gond. A beharangozott welcome drink csak papíron létezett, mert a személyzet nem tudott róla. A hajózással...
2023.07.25családjával
Kiváló
Nagyon pozitív tapasztalatokat szereztünk a balatonvilágosi Dalma Panzióban. Az esküvőnket tartottuk a helyszínen és szerencsére nem kellett csalódnunk. A hely láthatóan nemrég egy teljes körű felújításon esett át, minden nagyon modern és letisztult. A személyzettől nem tudtunk olyat kérni,...
2018.08.06a párjával
Kiváló
Eddigi nyaralásaink leg törpösebb szállását kaptuk a Dalma panzióban. 10 négyzetméter! Írják az oldalon, én elsiklottam felette. Szóval aki sok csomaggal utazna, egyeztessen velük. Aki légkondis szobát szeretne, az is! A szoba, az ágynemű tiszta volt, a reggeli a klasszikus rántottás-felvágottas...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Levendulás Ház Balatonf?kajár
138.000 Ft / 4 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Prémium Hotel Panoráma Siófok
321.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Castrum Hotel Székesfehérvár
130.096 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval