Ember a kulccsal

Éppen reggeli laza sétámat folytattam a balmazújvárosi templomkertben, amikor beugrott, hogy hát nézd már, milyen dolog ez, hogy mindenféle görögkeleti, református templomokba meg zsinagógákba járok szorgalmasan, ide meg, római katolikus létemre nem. De ezt nem beszéltem le előre senkivel, így nem sok esélyem volt. Aztán mégis jött egy mosolygós ember és éppen ajtót ment nyitni a templomba, hát mentem vele én is. A kántor volt, ki más. Eladomázgattunk a kertben lévő Lourdes-i barlangról, hogy ki mikor és miért lopta ki Mária kezéből a rózsafüzért, bent meg emlegettük az oltárképeket, meg a jelentésüket. Az idősebb úr végül is beismerte, hogy nem annyira jártas a történelemben, belőlem meg mindig kitör ilyenkor az elemi népnevelő, aztán azon veszem észre magam, hogy történelemórát meg teológiai előadást tartok, holott talán nem kéne... de, amikor látom, hog túllövök a célon, azért visszafogom magam. Az úr elmesélte azt is, hogy azt a Szent József szobrot a nagyapja vette a templomnak, még annak idején. Meg mondott még egy-két vadat, de politikailag, világnézetileg kisemmizettnek tűnt, és hát ő volt hazai pályán, ő engedett be, csak nem vetek ezért a szemére semmit. De, hát ugyebár bizonyos érdekek a végeken összeérnek... itt is. De aztán szívélyesen mondtunk búcsút egymásnak, és megköszöntem újra a betekintés lehetővé tételét.