Jó 2014. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. február 28.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Tetszett: -Az étel kimagaslóan jó, a kiszolgálás kedves. -A wellness részleg nem túlzsúfolt, van csendes részleg és széles a választék -A kert gyönyörű, hangulatos, illatos, még kevésbé jó időben is élvezhető
Nem tetszett: -A szoba alapvetően egész tiszta volt, de a fürdőben kellemetlen szag fogadott minket, illetve a kevésbé látható helyeken nem volt tiszta. -A konditeremben egyedül a futógép volt használható. A kondigépet nekünk kellett szerelni, hogy használni tudjuk. Egy ott dogozó elmondása szerint már nagyon rég óta nem működik - ennyi idő alatt meg lehetett volna javíttatni -A gőzkabinban szörnyű penészszag volt, amit (szerencsére) az aroma illata sem nyomott túl. -A medencék vize tényleg kicsit hűvös, fázva léptünk ki belőle.
Mindent egybevéve elégedettek voltunk, jól éreztük magunkat, abban pedig egyelőre nem értünk egyet, hogy máskor is visszamennénk-e. :)
Barátságos személyzet, finom ételek, mesés kilátás, szuper wellness részleg. Nagyon tetszett hogy nem kellett a wellnessbe a "helyekért" sorba állni, pont megfelelő volt a létszám.
Szilveszter este nem az elvártak szerint volt megszervezve: -nem volt szerencsés, hogy három egymástól távoli helyiségben bonyolódott az est, ráadásul két esemény között több száz méter volt a távolság. -szerepelt egy aránylag jó zenekar- bár túl hangos volt - de réteg zenét játszottak, ami nem...
Csodaszép környezet, hihetetlen vendégszerető emberekkel. A szálláson mindenért is! fizetni kellett. Hiába fogyott el a reggelinél az összes rostos ital csak kávé és forró víz volt teának. nem lehetett kérni egy pohár vagy egy kancsó vizet, csak úgy a csapról, vacsorakor sem. Hihetetlen, hogy...