Átlagos
2015. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. november 10.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Megérkeztünk a hotel parkolójába, letettük a kocsit, majd bementünk, hogy a lefoglalt szállást megkapjuk. A recepciós hölgy nagyon gyorsan végzett velünk, átadta az ajtónyitó kártyákat, elmondta, hogy a második emeleten van a szobánk, és minden egyéb le van írva. Az első meglepetés akkor volt mikor a másodikon kiszálltunk a liftből, de nem találtuk a szobánkat, de hamar észrevettük a táblákból, hogy a szoba az elsőn van, és nem a másodikon ahogy a tájékoztatást kaptuk. Lementünk, kicsit nehezen megtaláltuk, mert még az elsőről, kanyarogni kellet, majd egy kis mellék lépcsőn fel kellett menni egy fél emeletet, de meglett. Hurrá! A második meglepetés az volt, amikor beléptünk a Classic szobánkba, amit a foglalásnál felajánlottak, mondván, hogy standard már nincs, csak nagyobb alapterületű classic,a felár ezért 5000.- volt. Túl lendültünk rajta, mondván majd a távozásnál finoman rákérdezünk, mert pihenni jöttünk nem idegeskedni. Harmadik meglepi, amikor a villanyt fel akartuk kapcsolni, de az nem működött. Felhívtuk a recepciót, hogy legyenek kedvesek segíteni, mire a vonal végén a kicsit flegma fiatalember közölte, hogy be kell dugni a szoba kártyát a falon lévő dobozba. Ja, hogy erről nem szólt senki?! Nem baj, oda kell dugni (sértődött hangon). Negyedik meglepi, nem működik a szobaszéf. Recepciót felhívjuk, küldik a karbantartót, ez is kipipálva hurrá. Mehetünk wellnesselni. Ja hogy vissza már nem tudunk menni a szobába, hogy magunkhoz vegyük amit bent hagytunk. Recepcióra letipeg, nulla elnézést, vagy hasonló, se ezért, hogy rossza szobakártya, se a többi hiányosságért a röpke másfél óra leforgás alatt. Mindegy, megyünk pihenni. Nyugi van. A wellness rész dicséretet érdemel, semmi plusz extra, de minden megvan ami kell. Kicsi negatívum, hogy a légfúvókákból jéghideg levegő jön, ami levon az élvezeti értékből, de összességében nagyon jó a wellness rész. A vacsoraválaszték szegényes, de jó ízű. (félpanziós, svédasztalos foglalás). Semmilyen ital, még egy pohár víz sincs hozzá, ami nagy negatívum, egy éjszakás félpanziós ellátásnál, ami a három csillaghoz még jóindulattal elmegy, de a három csillaghoz mért 40000 forintos árért már nem. A reggeli finom volt, és a választék is elegendő, ami "vicces" volt a poharak mérete, 1,2 dl pohárkák, igen, nem írtam el. :) Ezt töltögetheti meg az ember és ugrálhat fel az asztaltól háromszor négyszer, vagy nem iszik, hiszen a látható cél ez volt. A csomaghoz "extra ajándék" tartozott, egy ebéd. Kihagyható, még a vacsoránál is szegényebb, és meglepően íztelen. A cukrásznak nagy dicséret, a sütik és desszertek nagyon finomak voltak.
A szobához tartozó fürdőben elszívó nem volt, vagy nem működött, ellenben a szobára nyílt. ;) A zuhanyzó pedig nagyon lassan folyt le, látható dugulás volt.
A szoba nagyon apró, de rendezett, semmi szép vagy igényes berendezés. Letisztult egyszerű, KÉTÁGYAS összetolva, nem francia, épp be lehet lépni. Mindezt classic szoba árkategóriába. A kilátás gyönyörű.
Másnap amikor kijelentkeztünk a recepción, megkérdeztem a hölgyet, hogy mitől volt classic a szobánk, mert a mérete, és a szálloda lapján található képek alapján egyértelműen standard szoba. Választ nem kaptam, csak annyit, hogy az classic szoba. Mire újra kérdeztem, h legyen kedves elmondani mitől, hogy a jövőben ne érjen minket meglepetés, illetve akkor mekkora a standard, oda nem fér be más csak az ágy?! Mire közölt, hogy nem csak a szoba mérete miatt classic, vagy standard egy szoba, hanem mert az új szárnyban van. Többet nem is fárasztotta magát, hanem unott arccal kiállította számlát, és utunkra engedett. Ez persze sem az írásos, sem a szóbeli tájékoztatóban nem hangzott el, csak hogy fizessünk többet.
Összegezve: hasznos lenne több információ a szállásról, és minden más tudnivalóról, fokozottabb karbantartás, hogy zavartalan legyen a pihenés, és korrektség, hogy ne számoljanak fel pénzt egy nem létező plusz szolgáltatásért, lásd. szoba típus.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Tó Wellness Hotel további értékelései
2025.01.20a párjával
Kiváló
![]()
Barátságos személyzet, finom ételek, mesés kilátás, szuper wellness részleg. Nagyon tetszett hogy nem kellett a wellnessbe a "helyekért" sorba állni, pont megfelelő volt a létszám.
2025.01.02egyedül
Szörnyű
![]()
Szilveszter este nem az elvártak szerint volt megszervezve: -nem volt szerencsés, hogy három egymástól távoli helyiségben bonyolódott az est, ráadásul két esemény között több száz méter volt a távolság. -szerepelt egy aránylag jó zenekar- bár túl hangos volt - de réteg zenét játszottak, ami nem...
2024.08.21a párjával
Átlagos
![]()
Csodaszép környezet, hihetetlen vendégszerető emberekkel. A szálláson mindenért is! fizetni kellett. Hiába fogyott el a reggelinél az összes rostos ital csak kávé és forró víz volt teának. nem lehetett kérni egy pohár vagy egy kancsó vizet, csak úgy a csapról, vacsorakor sem. Hihetetlen, hogy...
A Tó Wellness Hotel legnépszerűbb csomagjai
Egy éjszakás wellness félpanzióval
72.345 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Kedvezményes pihenés félpanzióval (1 éjtől)
68.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Húsvét
41.800 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Napi árak önellátással (1 éjtől)
37.800 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Nyugdíjasok wellness pihenése (1 éjtől)
51.899 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Tavaszi szünet (1 éjtől)
37.800 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Tavaszi szünet félpanzióval (1 éjtől)
68.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Majális
114.782 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
Pünkösd
114.782 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
93.656 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
137.700 Ft / 2 fő / 4 éjtől kiváló félpanzióval