Átlagos 2021. októberben, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2021. november 7.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Csodás helyen van. A hotel régi és új épületrészből áll. A régi rész egyik felén nincs lift és kicsik a szobák. Családi szobát is kértünk, de 1 pótágy már nem fért be, a bőröndök mellett épp csak annyi hely maradt, hogy épp odatudjunk menni az ágyhoz, a folyosón csak 1 ember fér el, és mivel középen volt a fürdő, így elég nehézkes volz a közlekedés. Egymás melletti szobákat kértünk, amit a visszaigazolásban úgy igazoltak vissza, hogy egymáshoz közelit tudnak adni. Nos 2 szoba valóban 3 szobányi távolságra volt, de a 3.szobánk a hotel legtávolabbi részén volt.
Barátságos személyzet, finom ételek, mesés kilátás, szuper wellness részleg. Nagyon tetszett hogy nem kellett a wellnessbe a "helyekért" sorba állni, pont megfelelő volt a létszám.
Szilveszter este nem az elvártak szerint volt megszervezve: -nem volt szerencsés, hogy három egymástól távoli helyiségben bonyolódott az est, ráadásul két esemény között több száz méter volt a távolság. -szerepelt egy aránylag jó zenekar- bár túl hangos volt - de réteg zenét játszottak, ami nem...
Csodaszép környezet, hihetetlen vendégszerető emberekkel. A szálláson mindenért is! fizetni kellett. Hiába fogyott el a reggelinél az összes rostos ital csak kávé és forró víz volt teának. nem lehetett kérni egy pohár vagy egy kancsó vizet, csak úgy a csapról, vacsorakor sem. Hihetetlen, hogy...