Jó 2013. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. február 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Fürdőzésre és pihenésre vágytunk, ezt teljes mértékben megkaptuk. A wellness részleg sokoldalú, nagy, szépen kiépített, kényelmes, csak pozitívan lehet róla nyilatkozni. A tó és környéke kellemes sétákra ad lehetőséget. A 204-es szobát kaptuk, sajnos ez elég kicsi volt, a fürdőszoba inkább 2 csillagos volt (Hangosan zúgó szellőztető, állandó szennyvíz szag, hajszálak a padlón, nem volt és nem is lett feltakarítva). A falak elég vékonyak, egyik hajnalban reggel 2-től fél 4-ig hallgattuk részeg srácok levezető italozását:)
Barátságos személyzet, finom ételek, mesés kilátás, szuper wellness részleg. Nagyon tetszett hogy nem kellett a wellnessbe a "helyekért" sorba állni, pont megfelelő volt a létszám.
Szilveszter este nem az elvártak szerint volt megszervezve: -nem volt szerencsés, hogy három egymástól távoli helyiségben bonyolódott az est, ráadásul két esemény között több száz méter volt a távolság. -szerepelt egy aránylag jó zenekar- bár túl hangos volt - de réteg zenét játszottak, ami nem...
Csodaszép környezet, hihetetlen vendégszerető emberekkel. A szálláson mindenért is! fizetni kellett. Hiába fogyott el a reggelinél az összes rostos ital csak kávé és forró víz volt teának. nem lehetett kérni egy pohár vagy egy kancsó vizet, csak úgy a csapról, vacsorakor sem. Hihetetlen, hogy...