Érdekes
2025. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. március 25.Ajánlom a helyet másoknak is!
Az időjárásváltozás, globális felmelegedés olyan katasztrófákat okoz, amiket eleddig általában nem tapasztaltunk. A Föld népei és regnáló urai még nem találtak igazán megoldásokat erre, sőt, most rossz pályán mozog az élet éppen, nem az együttműködés a közeljövő, hanem menzetieskedő idióta milliárdosok sötét középkora jött el, akik inkább kilépnének minden pozitív gondolkodást, közös megoldást kereső nemzetközi szervezetből, semmint segíteni akarnának bármin is. Magyarországon is megjelentek a szélsőséges időjárások előszelei, szupercellák, tornádók várhatók, és olyan pusztító aszályok és árvizek, amiket eddig nem is ismertünk. Ez a szupercella emlékmű Battonya határában arra emlékeztet, hogy 2010-ben a tragédiáig fokozódó időjárási jelenség látogatta meg a környéket, Mezőhegyesem Battonyán brutális pusztításokat végzett, és emberi sérüléseket is okozott. Ennek nem kint a fenében kéne állni valahol a lakott területektől távol, hanem minden politikus íróasztalán ott kéne lennie mementóként, és minden nap beleverni az illető orrát, hogy ne felejtse el.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
108.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
51.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
34.950 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval