Első fogásnak gombalavest rendeltünk. A lé meglehetősen középszerű volt, a gombák teljesen véletlenszerű méretben és szeletelésben kerültek a levesbe, a galuskák közül pedig nagyjából a fele volt csak ehető, a másik fele nyers és kemény maradt. Olyannal már találkoztam, hogy húst vagy csontot kellett kiszedni a levesből, de ez volt az első eset, hogy ehetetlen galuska darabokat kellett felsorakoztatni a tányér mellett. Megjegyzendő, nagyjából háromnegyed órát kellett várni e fogásra, úgyhogy miközben mi a levest vártuk, vendégek jöttek és mentek, és egy idő után úgy tűnt, ez a leves soha nem fog elkészülni, így aztán röpke egy órába telt, mire a második fogásig jutottunk, bár ha tudtuk volna, mi következik, nem vártuk volna annyira. . Második fogás Rakott sertésborda csabaiasan volt. A "csabaias" jelző a gyakorlatban azt jelentette, hogy az ehetetlenül száraz, túlsült, ízetlen húsdarabok közé péppé trutymózott, ócska, porcos kolbász-szeleteket dugdostak. Mindezt száraz és néhol megfeketedett sült krumpli darabokkal körítve. Megkíséreltem ugyan néhány szeletet levágni az összesült, felpöndörödött szélű, gusztustalan húskaréjból, de be kellett látnom, hogy ennek a próbálkozásnak egy ilyen szinten ehetetlen hús esetében nincs sok értelme, úgyhogy néhány száradt sült krumpli darab elrágcsálása után végül félretoltam a tálat. Békéscsaba nem lehet túl hálás, hogy e többre hivatott nevet ilyen förmedvénnyel említik egy lapon. A másik fő fogás Csirkemell egzotikus gyümölcsökkel volt. Láttam már néhány rosszul sikerült ételt, de ilyen undorító moslékot, amit kihoztak a tányéron, még sehol nem volt alkalmam megszemlélni. A csirkemell-darabkák és az "egzotikus gyümölcsök" egy felismerhetetlen összetételű, barnás-sárgás színű sós masszában kerültek elegyítésre, amely massza leginkább egy félig emésztett, majd visszahányt kelkáposzta főzelékre emlékeztetett. A szakács vitathatatlan érdeme, hogy a tartalom és a forma tökéletes egységét sikerült megteremtenie, ugyanis a tányéron szörcsögő moslék nem csak kinézetre de ízre is pontosan hozta a savanyú hányadék jellemzőit. A köretként mellé helyezett száradt rizsdarabok fahéjjal voltak meghintve, garantálva ezzel, hogy ne csak a feltét de a köret se legyen fogyasztható. A pincér sajnos nem tudta megmondani, milyen gyümölcsök szerepelnek ebben a sűrű váladékban, de nekem az az érzésem, ezt még a szakács sem tudta volna megmondani, feltéve persze, hogy ezeket az ételeket szakács készítette, mert ekkorra már erős kételyek merültek fel erre vonatkozólag is. Egyedül a legyeken látszott elégedettség, mert igen serényen és nagy számban dongták körül a tányérokat; egy ideig hessegettük őket, aztán - mivel az ételek emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlanoknak bizonyultak - végül átengedtük nekik a terepet. E gasztronómiai sokk sürgős mellékhelyiség után kiáltott, azonban közeledve a gyöngyfüzér-függönnyel elválasztott mosdórész felé gyanússá vált, hogy a függöny elé egy szék van tolva, eltorlaszolva a folyosót. Rákérdezve e furcsa installáció mibenlétére, a pincér közölte, hogy a vécé jelenleg nem használható. . . Na és akkor most hogy? Erre a kérdésre csak széttárt karokkal válaszolt. . hát igen, erre már tényleg nem lehet mit mondani, ez már a vendéglátás legalja. Ekkor lett végleg elegünk ebből a halcentrum nevezetű moslékgyárból. Kifizettem az ételnek jóindulattal sem nevezhető, ehetetlen fogásokat és gyorsan távoztunk erről a borzalmas helyről. Így lett békéscsabai kirándulásunk emblematikus momentuma ez a förtelmes "vendéglő". Ha jót akarsz magadnak, erre a helyre eszedbe ne jusson beülni.