A személyzet udvarias, segítőkész hozzáállása és rugalmassága volt az, ami miatt a Panoráma Hotel mellett döntöttünk. Tettünk pár kört, mire megtaláltuk a szállodát, mivel a megadott címet beütve a navigációs rendszerbe, nem a szállodánál kötöttünk ki. A helyieket megkérdezve kaptunk útmutatást, hogyan is juthatunk el szálláshelyünkre. Egy kis segítség azoknak, akik ezt a szálláshelyet választják: Gyula felé autózva, Békéscsabát éppen elhagyva, a körforgalomnál található benzinkúthoz kell befordulni, ugyanis a mögött található a hotel. A körforgalomnál már ki van táblázva, addig azonban nincs sok segítség… Amikor megérkeztünk azt gondoltuk, hogy nagyon zavaró lesz, hogy a hotel egy benzinkút háta mögött van, azonban aggodalmunk alaptalan volt, csend és nyugalom fogadott minket. A parkoló az épület mellett és mögött helyezkedik el. Ha kérjük, kinyitják a hátsó ajtót, de a főbejáratot az éttermen keresztül közelíthetjük meg. A személyzet nagyon kedves, mosolygós és végtelenül udvarias. A szobánk szép, tágas és tiszta volt. A kinti hőség ellenére bent kellemes hűvös fogadott bennünket, a szobához pedig légkondicionáló is tartozott. Az esküvőre taxival mentünk a belvárosba. Hajnalban ugyanolyan mosolygósan fogadtak minket, mint előző nap. A nagyon finom reggelinket a békés, csendes teraszon fogyasztottuk el. Mivel viszonylag későn kerítettünk sort az étkezésre, rajtunk kívül más már nem volt kint, a felszolgálónk mégis bekapcsolta a kellemes hőmérsékletet biztosító ventilátorokat. Ezt a gesztust nagyon nagyra értékeltük, kevés hely van, ahol két ember miatt „pazarolják” az áramot. A hotel megtalálásából adódó kezdeti nehézségek ellenére teljesen elégedetten távoztunk, és ha a jövőben ismét a környéken járunk, újra itt foglalunk szobát, és akkor már a navigációval sem lesz gond. :)