Jó 2017. júniusban, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2017. június 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Pár napot Bélapátfalván töltöttünk egy csoporttal, és a környéken túráztunk. Egyik túránk alkalmával útba esett az étterem, így bementünk ebédelni. Nagyon szomjasak voltunk, de hiába kértük a pincért, hogy hozza az italt, ő ragaszkodott, hogy előbb az ételrendelést fel szeretné venni. Kiválasztottuk az ételt, és végre az italt is megkaptuk. A gyümölcsleves nagyon finom volt, de a másodikként kért tejszínes csirke olyan borsos volt, hogy alig tudtam belőle enni. A többiek dicsérték az ételeket, így valószínű csak ezzel az egy étellel volt gond, de nekem nagyon rossz lett tőle a gyomrom, és nem esett jól.
Tulajdonképen véletlenül tértünk be ebbe a vendéglőbe. Bár vagy jó néhány éve már jártunk erre, de akkor nem fogyasztottunk talán csak egy kávét és nem igazán hagyott bennem akkor nyomot a hely. Most viszont kiváló élményekkel, elégedetten távoztunk. Kellemes, hangulatosan berendezett, csendes...
Több helyiségből álló étterem, most csendes hely. (Nyáron nagy forgalom). Udvarias, gyors kiszolgálás, azt a minőséget kaptuk, amit az előző alkalomkor tapasztaltunk. Vonatkozik ez az ételekre, és az italokra is. Bőséges mennyiség, az árak viszont kedvezőek, határozottan vendégbarát. Köszönjük,...
Az utóbbi évek elégedetlensége után (az ország keleti régiójában általunk felkeresett éttermek), nagyon finom ételeket kaptunk. Mennyiségben, minőségben, árban, kiváló. Felsőfokon készítik a borzaskát, ez vonatkozik a halételekre is. A tóparton foglaltunk helyet, (velünk volt a család két...