Jó
2019. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2019. július 13.Ajánlom a helyet másoknak is!
Már amikor megérkeztünk, eldöntöttük, hogy a tótól induló kirándulás után ott helyben ebédelünk meg.
Az útról visszatérve, az étteremben szemben, a tó partjára kihelyezett asztalokat választottuk. Bementem megkérdezni, hogy kinn ehetünk-e. Ekkor jött a meglepő válasz, hogy műanyag tálból, műanyag étkészlettel igen. Ezen elgondolkodtunk, de aztán csak maradtunk. Volt még meglepi. Kivihettem ugyan az étlapot, de rendelnem bent kellett, és közölték, majd szólnak, ha kész a kaja. És valóban. A pultos lány az ajtóig jött, hogy három méterre kiszóljon, hogy én mehetek tíz métert a habszivacs dobozba készített ételért. Leginkább olyan volt, mintha elvitelre kértem volna. Viszont fém cájgot kaptunk, ami azért öröm. És amikor megkaptam, akkor fizetnem is kellett érte. Kérdeztem,, ha végeztünk, mit csináljak a cuccal, mert kukát kinn nem láttam. Visszavihettem, hogy bent dobják ki.
Ennek ellenére az étel kimondottan finom volt. A csülkös pacal, talán kicsivel kevésbé volt csülkös, mint pacal, de jóízű volt, a krumpli átfőve, az uborka saláta is finom. A párom szerint a borzacskájuk talán a legjobb volt, amit addig evett ezen a néven. A krokett tényleg házi, és szintén az egyik legfinomabb.
Nem tudom, mi az oka a kinn étkezés anomáliájának, hogy nem az étterem része, vagy balasetvédelmi okból nem sasszézhatnak át a kajával az úton (de én igen), vagy akármi. Talán, ha mondták volna, akkor most meg tudnám osztani.
A beltér egyébként rendben volt. Ha benn akar valaki enni, annak ajánlom.
A kinti asztalok pedig szép helyen vannak, kilátással a Bél-kőre.
Nyilván magamnak adtam borravalót, mert a saját kiszolgálásommal meg voltam elégedve.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Szomjas Csuka további értékelései
2024.12.09családjával
Kiváló
Több helyiségből álló étterem, most csendes hely. (Nyáron nagy forgalom). Udvarias, gyors kiszolgálás, azt a minőséget kaptuk, amit az előző alkalomkor tapasztaltunk. Vonatkozik ez az ételekre, és az italokra is. Bőséges mennyiség, az árak viszont kedvezőek, határozottan vendégbarát. Köszönjük,...
2024.07.08gyerekekkel
Kiváló
Az utóbbi évek elégedetlensége után (az ország keleti régiójában általunk felkeresett éttermek), nagyon finom ételeket kaptunk. Mennyiségben, minőségben, árban, kiváló. Felsőfokon készítik a borzaskát, ez vonatkozik a halételekre is. A tóparton foglaltunk helyet, (velünk volt a család két...
2023.10.28a párjával
Szörnyű
A vendéglátós szakma megcsúfolása. Az én köreimben ez a felejtős szint. Udvariatlan, szakmaiatlan személyzet, középszintet alig elérő ételek, silány választék.Lehet, hogy nekünk voltak irreálisak az elvárásaink egy tóparti kisvendéglőtől, de 10- 12 évvel ezelőtt nem ilyen kiszolgálásban volt...
Népszerű szállások a környéken
Hegyi Panzió Szilvásvárad
36.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
88.920 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Erzsébet Park Hotel Parádfürdő
76.024 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval