Bercelen két durván barátságtalan emberbe botlottam az utcán, akiket nem érdekelt, hogy én mit és hol keresek, de azért megtaláltam ezt a helyet. Bementem, sehol egy szál vendég, egy kicsit falusi kocsma jelleg inkább, de azért étterem is ez, meg valami rendezvényközpont is. A lány a pult mögött nem volt barátságtalan, üljek, ahová csak szeretnék, hoz étlapot. Fura szagok voltak, meg fura összbenyomás, óvatosan rendeltem, rántott hús legyen vajas-petrezselymes körettel, és ne helyi vegyesvágott, inkább a biztonságos csemegeuborka. Bent a konyhában a szakács, szakácsok fennhangon kiabáltak, elég vidáman, és nagyon palócul, a tájszólás minden szóban mélyen benne ült. Néhány ember járt csak ki és be, azok is inkább csak valami helyiek és intézni jöttek valamit, nem enni vagy inni. Olyan volt az egész, mint egy nagy család, csak én voltam itt stranger. Némi idő eltelte után megkaptam az ebédet is, és a várakozás ellenére egyáltalán nem volt rossz! A krumpli tényleg vajas és petrezselymes volt, a hússal sem volt semmi hiba, a savanyúsággal sem, kivéve, hogy egy kis mélytányérba, azaz tálkába kaptam, amiben elvágni valamit a fizikai adottságainál fogva sem lehet. Azt, hogy jobbkézre kaptam a savanyúságot, hát felejtsük el, palóc helyen vagyunk, lehet, itt így szokás. Szóval, nem volt rossz az étel. De amikor kijöttek a szakácsok, egy pasin valami fura kötény is volt, valamit cipelni, hát, olyan szokatlanul ápolatlan benyomást keltettek, hogy már meg is bántam kicsit, amit megettem. Na, de kaland az élet, túl vagyunk rajta, ilyen hely ez. A kártyás fizetésnél nem lehet semmit rátenni az összegre, úgy marad, annyi.
