Éke a tájnak

Istenem, istenem, hát még egy Árpád-kori templom, ami felnőttkorában reformátussá vált, és milyen szép! Lazán táncikáltam a fűben a szentély körül, felhívtam a szükséges telefonszámot, ember, aki ezért van, jött is csodamessziről biciklivel, de jött, ahogy csak bírt. Nagyon rendes, nagyon kedves ember volt, a dolga iránt elkötelezett. Belül megtapasztalod az Árpád-kori templomok egy pontba összezáró klasszikus kupolaívét, aztán hozzájön a kiegészítő élmény, a reformtus templomok sajátja, a festett fakazettákkal berakott mennyezet. Meg szoktad vizsgálni a református templomok plafonkazettáit? Én mindig felmászom a karzatra, ha esik, ha fúj, és innen vizsgálom őket. Néhány templomban ez elég macerás., de hát ezért kirándulunk, nem? Szóval csudaszép és csupa élmény a Felső-Tiszavidék műemlék templomainak útja! Közben kedves emberrel elmélázgattunk az idegenforgalom változásain, alig jönnek mostanában érdeklődők, egy-kétszáz méter ide a határ, és újabban a szökevényekre, menekülőkre még lőnek is a túloldalon, a hírek szerint. Itt meg itt áll ez a béke, a szépséges, nyugodalmas templom, de az istene nem tesz semmit, hogy a világon tényleg béke is legyen.