A táj felett szabadon

Hát persze, természetes, hogy kimész a bihari madárvártára, ha egyszer Biharugrán töltöd az időt! Visz ki az út erdők és nádasok között, aztán egyszer csak stop, kis híd és elágazás... azt mondja, hogy erre is, meg arra is. Ok, menjünk a kilátó felé! Nem találtuk meg, elmentünk mellette, mint a golyó, de egy-két kilométer múlva kiértünk valami juhászatba, karámokban birkák, sőt, egy-két friss (?) birkatetem is rohadt az út és a kuka mellett, kánikulai légydöngés kíséretében. Fúj, menjünk innen... Újból kis híd, útválasztás, most legyen a másik irány. 1-2 km és befutottuk egy nagy parkolóba, épületek, autók, humán élet is a házak között, Autó itthagy, ember arra jön, tájékoztat, igen, erre vezet a tanösvény, van egy-két kisebb kilátó is, de szerinte az igazán jó a másik, nagy kilátó, ami mellett elrongyoltunk. De ha már itt vagyunk, akkor bejárjuk ezt is, persze. Napolaj, kalap, aztán majd csak lesz valahogy. Elmentünk egy kisebb kilátóig, vizslattuk a környéket, és 100 méterre nagy, barna állatokat láttam átcsörtetni az úton, de nem voltam biztos benne, hogy mik is lehettek. Aztán hosszú palló vezet egy elméleti mocsár felett, végigsétáltuk, hát nagy szerencsénk nem volt. Vissza az autóhoz, lássuk inkább mégis a nagy kilátót! Autóval beverekedtem magam a kötésig érő gazba, közben imádkoztam, hogy ne legyen mocsár, meg tudjunk majd fordulni, meg egyáltalán... kiszálltunk és gyalog tovább, az elvadult utakon. A kilátót elvétettük megint, de annyira jó volt ez a vadonban való egy-két kilométeres bolyongás, túl azon, hogy a több bögöly véresre csípett a nádasnál, de a táj, Isten és a természet ajándéka az volt kárpótlásul, hogy rengeteg madarat láttunk, elképesztő mennyiségben, alig 1-2 két méterre szálltak fel tőlünk nagy felháborodással, hogy a békéjükbe tapostunk, gólyák, a legnagyobb meglepetésemre fekete gólyák is, gémek, kócsagok, kacsák, óriási ragadozómadarak, de hát sajnos nem vagyok egy természetfotós, nem nagyon tudtam őket lencsevégre kapni, csak lenyűgözve bámultunk és találgattunk. Nagyon jó, emlékezetes kaland! Mert szerencse, hogy eltévedtünk, különben ilyent sohasem láttunk volna! Aztán vissza botladoztunk és azonnal meglett a keresett kilátó, szépen kitakarítva a környéke, felmásztunk és élveztük ezt az eleven festményt. Az ember csak ül, magába rogy és fejet hajt az élet előtt. Meg hálás is lelkében végtelenül. Később, 1-2 nap múlva naplementét bámulni is kijöttünk ide, nem leírható. A madárhangok, a berek csattogása, sóhajtása, hullámzása... áldás van e tájon!