Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Vegyes érzelmek

Puchner Kastélyszálló BikalPuchner Kastélyszálló Bikal a térképen

2014. májusban járt ittÉrtékelt: 2014. május 14.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Idén május elején jártunk a Puchner kastélyszállóban. Az udvarház standard szobáinak egyikében kaptunk szállást. Őszintén szólva, nekem nem tetszett a korabeli francia fogadók stílusában kialakított szoba, a gyerekeknek fenntartott kutyalyuk meg egyenesen taszított. A bútor poros volt, a lepedő akkora, amekkora az ágy, így folyton magunk alá gyűrtük.
Az étkezéssel már elégedettek voltunk, főleg a vacsorák ízlettek.
A fürdők közül a palotában található volt a szimpatikusabb, már nem értettük, mire jó a közepén az a nagy medence 10 cm vízzel.
A pezsgőfürdők száma 6, ez pazar, de a marokkói fürdőben a beleugrás és a kimászás egy idősebb korú ember számára hajmeresztő, hiszen nem vezet bele lépcső.
A környezet szép, épp nyílt a nőszirom és a szegfű, de az udvarház előtti ágyásokban a dudva lehangoló volt.
Egyébként nem tudom elképzelni itt a téli időszakot, hiszen fürdőköpenyben közlekedni az egyes épületek között most sem volt a legkellemesebb, télen meg felérhet egy teljeskörű felfázással.
Összegezve: A terület szép, a fürdési és sportolási lehetőségek maximálisan adottak, a kaja finom, de az elképzelést nem láttuk következetesen végigvezetve, valami hiányérzetünk mindenképp maradt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:
Elhelyezkedés:

Puchner Kastélyszálló további értékelései

2025.03.20egyedül
em kötelező írnod, de a szöveges értékelések rengeteget segítenek a későbbi utazóknak. ÍAz időjárás nem kedvezett a kinti programokhoz, sajnos végig esett az eső és igy beszorultunk az épületbe. A wellness részleg nagyszerű időtöltésre, a szoba nyugodt pihennésre kiváló. A személyzet barátságos...
2025.02.15gyerekekkel
Kiváló
Egyetlen hátrányt tapasztaltam, számomra nem volt egy értelmű a foglalásnál, hogy a szobával egy épületben lévő fürdő nem gyerek barát. Így a fürdő megközelítése az időjárás miatt kicsit macerás volt. A szoba az étterem kifejezetten gyerek barát volt ami nagyon tetszett, és rengeteg lehetőség...
2024.09.15a párjával
Nagyon szép a környezet .Magával ragadó a középkori negyed.Sok az egyéni lehetőség a sport,wellness,szabadidő.Finomak az ételek .A személyzet nagyon kevés helyen ennyire barátságos és kedves.Olyan nem volt amivel nem lettem volna elégedett ,de a költségek elég magasak .Nem átlagos családnak van...

A Puchner Kastélyszálló legnépszerűbb csomagjai

 Bikal - Puchner pihenés félpanziós ellátással (min. 2 éj)
Puchner pihenés félpanziós ellátással
107.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Bikal - Egyedi Puchner Akció (min. 2 éj)
Egyedi Puchner Akció
112.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Bikal - Május 1. (min. 3 éj)
Május 1.
200.760 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Bikal - Pünkösd (min. 3 éj)
Pünkösd
194.960 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Bikal - Napi árak félpanziós ellátással (1 éjszaka)
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjszaka)
54.439 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Last Minute hétköznapok
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
83.657 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Kapitány Sümeg - Kedvezményes pihenés
Hotel Kapitány Sümeg
98.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár - Kastélyélmények 2 éjszakától kedvezménnyel
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár
103.982 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval