Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

5+1 elhagyott épület Magyarországon, amit egyszer látnod kell

Az elhagyatott épületek különös, már-már misztikus hangulatot árasztanak. Egykori merész álmok és nagyratörő tervek lenyomatai, melyek legtöbbször finanszírozási vagy politikai okokból nem fejeződtek be. Gyakran gazdátlanul omladoznak és válnak lassan az enyészetté. Hazánkban is számtalan, szebb sorsot érdemlő félkész és elhagyatott épület található, melyekből Zubreczki Dávid, építészeti mesemondó készített gyűjtést, a National Geographic „Elhagyott építmények” sorozat új évadának apropójából.

 

 

Magyar Szentföld-templom, Budapest

A hűvösvölgyi Magyar Szentföld-templom gigantikus torzója évek óta elhagyatottan áll Budán. Molnár Farkas tervező egy különleges épületet álmodott, egy hatalmas, elliptikus kupolával fedett teret, amelyhez körbe szentföldi kápolnák ihlette épületrészek csatlakoznak. Az 1940-ben megkezdett építkezést a háború akasztotta meg, 1945-ben az építész is elhunyt. Az építést a kommunista hatalom 1949-ben leállíttatta. Később a félkész épületet a Fővárosi Levéltár raktárává alakították, számos részét visszabontva, elpusztítva. Ma is meghatározó látványt nyújtanak a karcsú betonoszlopok és a tetejükön körbefutó ovális gyűrű. A torzó ma a ferences rend tulajdonában van, és bár évről évre felbukkannak ötletek az újrahasznosítására, valójában senki nem tudja, mi lesz a sorsa.

Az elhagyatott különleges Magyar Szentföld-Templom Fotó: Wikimedia Commons - Solymári /licenc: Creative CommonsAz elhagyatott különleges Magyar Szentföld-Templom Fotó: Wikimedia Commons - Solymári /licenc: Creative Commons

Licenc

 

 

Pogánytorony, Budapest

A különös építmény a budapesti Aranyhegyen magasodik a róla elnevezett Pogánytorony utca végében. Egy magántelken áll, félig helyreállítva. Talán nincs ennél furcsább rendeltetésű torony Budapesten. A hatszög alaprajzú építményt a turanisták emelték 1935-ben, egy általuk feltételezett magyar ősvallás kultikus helyének. A Horthy-rendszerben azonban nem igazán nézték jó szemmel a keresztényellenes társaságot, és 1942-ben betiltották a működésüket. A gazdátlan épületet egy ideig légvédelmi megfigyelőtoronynak használták a háborút követően, majd 1956 után ismét magánkézbe került. Ma kissé ellentmondásos a helyzete: az önkormányzat szeretné turistacélponttá fejleszteni a Pogánytornyot, de egyelőre nem sikerült megegyeznie a tulajdonosával.

A misztikus külsejű Pogánytorony Fotó: Wikimedia Commons - Solymári /licenc: Creative CommonsA misztikus külsejű Pogánytorony Fotó: Wikimedia Commons - Solymári /licenc: Creative Commons

Licenc

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Meseszép villák Budapesten
Bár csak néhány maradt fent, ám szépségük a mai napig őrzi azt a gazdagságot, ami a századforduló építészetét jellemezte. Ismerjétek meg Budapest legszebb villáit, melyek közül több is látogatható, így egy kis részlete ennek a kornak tetten érhető, ha arra jártok.

 

 

Gödöllői Egyetemi Víztorony, Gödöllő

Bár az ötvenes években tervezték, stílusa mégsem annyira szocreál, sokkal inkább az észak-európai világítótornyokra emlékeztet. Nem véletlenül, építésze, Jánossy György Dániában is tanult. Az épület egyszerre lett volna víztorony, kilátó, csillagvizsgáló és meteorológiai állomás. Sőt, egy időben úgy volt, ez lesz Európa legnagyobb napórája. Kerítésének vonalát ugyanis a torony árnyéka rajzolta ki, annak mentén pedig két szobrászművész, Nagy Géza és Molnár László faragta ki a 12 állatövi jegy figuráját, amik mutatták volna az időt. A hatalmas műgonddal megtervezett és felépült víztorony azonban egyetlen percig sem működött. Mire elkészült, okafogyottá vált: az egyetemi campusnak már nem volt szüksége saját víztoronyra. Az országosan védett ipari műemlék szerencsére nem gazdátlan, de méltó funkciót mind a mai napig nem találtak neki.

A Gödöllői Egyetemi Víztorony igazi látványosság Fotó: Wikimedia Commons - Lánczi András /licenc: Creative CommonsA Gödöllői Egyetemi Víztorony igazi látványosság Fotó: Wikimedia Commons - Lánczi András /licenc: Creative Commons

Licenc

 

 

Gyöngyösi Zsinagóga, Gyöngyös

A huszadik század tragikus eseményeinek köszönhetően nagyon sok az üresen álló zsinagóga is Magyarországon. Közöttük a leghatalmasabb a gyöngyösi zsinagóga, melyet a zsidó szakrális építészet legismertebb alakja, Baumhorn Lipót tervezett. Az óriási, 1100 fő befogadására alkalmas épület 1930-ra készült el. A deportálások után azonban alig maradt hívő a városban, így az ötvenes évek végén állami kézbe került a ház. Sok gyöngyösi emlékezetében máig „az ország legszebb bútoráruházaként” él a zsinagóga, hiszen az egyik utolsó funkciója ez volt az épületnek. Az épület hosszú évek óta elhagyatottan áll, felújítása újra és újra felmerül, de nem egyszerű feladat. Idén nyáron mindenesetre megtették az első lépést: a hírek szerint 42 konténernyi hulladékot szállítottak el belőle.

A monumentális Gyöngyösi zsinagóga A monumentális Gyöngyösi zsinagóga

Szálláshelyek Gyöngyös környékén>>

 

 

Karancs Szálló, Salgótarján

A városi hotelek közül alighanem a salgótarjáni Karancs Szálló a legikonikusabb: ez volt a megyeszékhely első modern épülete 1964-ben. Felszereltsége és szolgáltatásai vetekedtek a fővárosi és balatoni szállodákéval: nem csak bár, étterem és kávézó működött benne, de a tetején egy hatalmas napozóteraszt alakítottak ki zuhanyzókkal, mely esténként szabadtéri moziként is működött. Hatalmas, látványos, brutalista nyersbeton homlokzata az egész országban egyedülálló volt, de a belső terét is számos művészeti alkotás díszítette. Óriási kerámiamozaikok, alumínium domborművek, színes üvegablakok.  Az épület a rendszerváltás után indult hanyatlásnak. Bár az alsó szintjén ma is üzletek működnek, 84 szobája több mint két évtizede hiába várja a vendégeket.

Az ikonikus Karancs Szálló vendégek nélkül maradtAz ikonikus Karancs Szálló vendégek nélkül maradt

Szálláshelyek Salgótarján környékén>>

 

 

Pagoda, Mátraháza

Bár a városoktól távol fekszik, a túrázók körében mégis jól ismert szellemépület a „Mátra Egylet kékesaljai menedékháza”, amit a legtöbben mátraházi Pagodaként emlegetnek. Ez volt az üdülőhely névadója (a „Mátra ház”), s mára az a legfőbb szimbóluma is. Alakja nem véletlenül követi a kelet-ázsiai buddhista építészet kedvelt formáját. Tervezője, Medgyaszay István ugyanis keleti motívumokkal próbálta újraéleszteni a magyar építészeti hagyományokat. Az ősi forma ultramodern belsőt rejtett, valódi „luxus turistaház” volt hideg-meleg folyóvízzel, konyhával, villannyal, telefonnal, rádióval. Sőt, az építész arra is gondolt, hogy a természetjárók szeretnék az itt készült fotóikat helyben előhívni, ezért sötétkamrát is tervezett az épületbe. A télen-nyáron népszerű hely az ezredforduló után zárt be. Az organikus építészet rajongói és a Mátra szerelmesei pedig azóta is hiába várják, hogy újra megnyissa kapuit.

A Mátraházán található különleges külsejű A Mátraházán található különleges külsejű

Szálláshelyek Mátraháza környékén>>

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről csak a legmélyebb tisztelettel szabadna beszélni. Ezek a csodálatos emberek ugyanis a legdrágább kincsüket, az életüket adták azért, hogy mi szabad országban élhessünk. De nem csak bátor, félelmet nem ismerő férfiak és nők estek el az utcai harcok során, hanem gyerekek is. Emlékezzünk rájuk ma!
Kész stressz a nyaralásra készülődés? Azt sem tudod, hogy kezdj a pakoláshoz? Vagy szinte biztos vagy abban, hogy valami otthon marad? Akkor most dőlj hátra és relax: írtunk helyetted, pontosabban neked egy listát!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Különleges budapesti tematikus vendéglátóhelyek: Harry Potter varázsvilágától a dzsungel mélyéig
2022.03.17 | 7 perc | Gasztronómia
Legyetek megrögzött Harry Potter-rajongók, utazásra ácsingózó kalandorok vagy vérbeli Amerika-fanok, a következő úti tippjeinknek ti sem tudtok majd ellenállni! Ezúttal ugyanis Budapest legkülönlegesebb tematikus éttermeit és kávézóit gyűjtöttük csokorba.
Honnan nézzük a tűzijátékot Budapesten augusztus 20-án?
2024.07.24 | 4 perc | Események | Legnépszerűbb
Örök dilemma, hogy honnan látszik a legtökéletesebben a budapesti tűzijáték. Ha nem a képernyő előtt szeretnétek részesei lenni az élménynek, akkor adunk néhány tippet: 6 helyszín és kilátópont Budapesten, ahonnan jól látszódik a tűzijáték.
10 kiemelkedő étterem Budapest környékén
2022.09.08 | 9 perc | Hétvégi kimozduláshoz | Gasztronómia
Főzés helyett válasszátok Ti is a legjobb éttermeket Budapest környékén. Rengeteg jó hely van a fővároshoz közel, most megmutatjuk a mi válogatásunkat - a teljesség igénye nélkül.
5 rejtett vidéki szálláshely wellnesszel, amit ki kell próbálnod!
Termelői reggelik, kristálytiszta levegő, fenyőillatú kuckó. Ugye, hogy milyen jól hangzik? Ha már telítődtél a város zajával, akkor ideje kicsit elvonulni. Ehhez tökéletes alapot adnak azok a bájos vidéki szálláshelyek, amelyeket most listába szedtünk neked. A választás nem lesz egyszerű, mert mind az 5 szállás minőségi kikapcsolódást ígér – sok-sok wellnesszel!
13 látnivaló Sopron környékén, amitől kerek lesz a kikapcsolódás
Fedezd fel a legszebb látnivalókat Sopron környékén! Csalogasson téged is a 8 nevezetességet és 5 kilátó túrát bemutató cikkünk a leghűségesebb város szomszédságába! Kulturális kincsek, történelmi emlékhelyek, építészeti remekek, természeti csodák, ámulatba ejtő panorámák – itt bizony egy percet sem lehet unatkozni, élmények sora vár!