Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A betelepült németek emlékére - 5 Ulmer Schachtel, azaz ulmi doboz Magyarországon

2023.03.06 | 6 perc

A 18. században a német nemzetiségek nagy csoportja érkezett az országba, akik saját hazájukat elhagyva új életet kezdtek nálunk, szakértelmükkel segítve az ország újraépítését. Számtalan olyan látványossággal találkozhatunk itthon, melyek segítenek megismerni a korszak eseményeit és a magyarországi németség történetét. Talán az egyik legizgalmasabb ezek közül az úgynevezett ulmi dereglye, de találkozhattál velük ulmi doboz, ulmi skatulya, illetve Ulmer Schachtel néven is.

 

Mi is az az Ulmer Schachtel?

Valószínűleg kevesen tudják, hogy mit is jelent pontosan az Ulmer Schachtel kifejezés, pedig történelmünk szerves részét képezte. Ez a nagyjából 20-30 méter hosszú és 5-8 méter széles, fából készült lapos folyami hajó a 18. században betelepülő svábok szimbólumává vált, de találni arra vonatkozó utalásokat is, hogy a hajók már az 1700-as évektől kezdődően közlekedtek Ulm és Bécs között.

A hajó a nevét részben Ulm településéről kapta, ugyanis itt készítették, a második fele pedig az egyszerű felépítésük miatt a dobozra utal (Schachtel). Érdekességük, hogy csak lefelé tudtak úszni a folyón, és az ismeretlen vizeken főleg nappal utaztak a családok. Miután megérkeztek a megközelítőleg 2-3 hetes utazás után, szétszedték őket, a fát vagy újrahasznosították, vagy eladták, vagy az új otthonaik építéséhez használták fel.

A törökök kiűzése után megritkult a lakosság, nem volt, aki újáépítse a lepusztított területeket, így az ország rá volt kényszerítve, hogy telepeseket hozzon be. Az 1700-as évek elején a spanyol örökösödési háború hátráltatta ezt a folyamatot, de végül 1716-ban megkezdődött a német családok betelepítése, akik a jobb élet reményében indultak útnak és kezdtek itt új életet. A történészek 400.000 főre becsülik a 18. században betelepült németek számát.

A hajókat ulmi doboz, ulmi dereglye, vagy ulmi skatulya néven is említik.

 

Bajai Ulmer Schachtel

A Bajai Német Önkormányzat kezdeményezéséből születhetett meg a helyi sváboknak emléket állító Ulmer Schachtel. A város a hajó felállításával több célt is megfogalmazott; elsősorban a következő sváb generációt emlékezteti származásukra, hirdeti a község iránti elköteleződést, valamint turisztikai attrakcióként és tanítási helyként is szolgál. A bárka különlegessége ugyanis, hogy egyedülálló módon eredeti, valósághű méreteiben készült el, így fedélzete diákcsoportok fogadására is alkalmas, így segítve a német kultúra és történelem könnyebb megismerését játékos, interaktív módon.

5 ulmi doboz Magyarországon - bajai Ulmer Schachtel5 ulmi doboz Magyarországon - bajai Ulmer Schachtel

 

 

 

Szigetbecsei ulmi dereglye

Szigetbecse német vonatkozása századokkal ezelőttre nyúlik vissza. 200 éve a háborús pusztításokat követően a Bajor- és Stájerországból érkezett telepesek óriási segítséget nyújtottak a háború sújtotta országban, így az itt kiállított hajó emlékműként és szimbólumként is szolgál egyben. Az ulmi dereglye a Hoffnung, azaz a Remény nevet kapta, utalva az új hazában letelepedett német nemzetiségek jövőbe vetett hitébe.

5 ulmi doboz Magyarországon - szigetbecsei Ulmer Schachtel5 ulmi doboz Magyarországon - szigetbecsei Ulmer Schachtel

 

 

Nagymarosi ulmeri skatulya

2015-ben készült el a Német Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárulásával a nagymarosi hajókikötőben a város ulmeri skatulyája. Társaival ellentétben a dereglye a vízparton áll, végre természetes környezetében, így talán jobban elképzelhetjük, hogy milyen lehetett itt kikötni, utasainak országukat és sok esetben családjaikat hátrahagyva új életet kezdeni. A dunai svábok emlékének szentelt makett aljában szerelmes üzenetek vannak elhelyezve piros szívekre írva, így ha arra járunk, sétáljunk le a partra és olvassunk el ezek közül párat, vagy ha kedvet kaptunk hozzá, hagyjunk ott mi is pár sort.

5 ulmi doboz Magyarországon - nagymarosi Ulmer Schachtel5 ulmi doboz Magyarországon - nagymarosi Ulmer Schachtel

 

 

Kismarosi Ulmer Schachtel

A Kismaroson 2004-ben felállított alkotás a társaival ellentétben nem egy fa hajómodell, hanem kőszobor, mely a város Polgármesteri Hivatalával szemben kapott helyet. A török hódoltság során a település teljesen elnéptelenedett, de az új életet kezdett sváboknak hála a Dunakanyar egyik gyöngyszemévé válhatott. Az emlékmű kevéssé emlékeztet a hajók szokásos ábrázolására, de mindenképp érdemes Horváth István szobrászművész „ulmere” előtt elidőzni pár perc erejéig, megemlékezve az itt élők őseinek sorsáról.

5 ulmi doboz Magyarországon - kismarosi Ulmer Schachtel5 ulmi doboz Magyarországon - kismarosi Ulmer Schachtel

 

 

Vállaji Ulmer Schachtel

A szatmári svábok letelepedésének 300. évfordulója alkalmából emelték 2012 májusban a város központjában a Dechandt Antal által megformált vállaji ulmer schachtelt. A csíkozott oldalú csónak eredetileg 20 méter hosszú volt, mely nagyjából 5 család szállítását tette lehetővé, és segítette őket abban, hogy megérkezzenek Magyarországra.

5 ulmi doboz Magyarországon - vállaji Ulmer Schachtel5 ulmi doboz Magyarországon - vállaji Ulmer Schachtel

 

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Tudtátok, hogy az olaszországi Pisa városához hasonlóan Észak-Magyarországon is rábukkanhattok egy ferde toronyra? Pedig így van! Kövessetek minket, mert ezúttal „kiemelkedő” látnivalók nyomába szegődtünk, amelyek gyönyörű panorámát és szuper történeteket ígérnek a lelkes felfedezőknek! Íme 5 kihagyhatatlan tűztorony Magyarországon.
Hétvégi kirándulásokhoz, városnéző kalandokhoz és idilli borozgatásokhoz is tökéletes választás a látnivalókban gazdag Szekszárd. Kutassátok fel velünk a panorámás kilátókat, a hangulatos tereket, a látványos múzeumokat és a kiváló túraútvonalakat!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Kívánságteljesítő forrás és szulejmán lábnyomai – legendás kirándulóhelyek Kőszeg környékén
Azt az erdő mélyén megbújó, titokzatos forrást keresitek, ami teljesíti a szívetek vágyát? Tegyetek egy próbát a Kőszeg környéki kirándulóhelyekkel! Nézzétek meg, hol lelhettek rá a legendás Hétforrásra vagy túrázzatok ahhoz a panorámaponthoz, ahonnan a szóbeszéd szerint I. Szulejmán szultán figyelte az 1532-es kőszegi ostromot!
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
5 kilátó, ahonnan meseszép a színes őszi táj
Az évszak kiváló lehetőséget ad arra, hogy barangolásaink során felkeressük egy-egy olyan kilátót, melyek szépsége, különlegessége önmagában is megér egy túrát. Ám látni fogjuk, nemcsak építészeti remekművekről, hanem lenyűgöző panorámát nyújtó kilátópontokról van szó, melyeknek köszönhetően lábunk előtt hever majd a színes levelekbe burkolódzó meseszép őszi táj.
13 látnivaló Sopron környékén, amitől kerek lesz a kikapcsolódás
Fedezd fel a legszebb látnivalókat Sopron környékén! Csalogasson téged is a 8 nevezetességet és 5 kilátó túrát bemutató cikkünk a leghűségesebb város szomszédságába! Kulturális kincsek, történelmi emlékhelyek, építészeti remekek, természeti csodák, ámulatba ejtő panorámák – itt bizony egy percet sem lehet unatkozni, élmények sora vár!
10+1 mesebeli hely a Mátrában, amit muszáj legalább egyszer látni
A Mátra azok közé a helyek közé tartozik, ahol tényleg mindenki megtalálja a számítását; túraútvonalak, érdekes városok és izgalmas geológiai képződmények várnak minket a hegység körül. Egyéni kirándulóként, baráti társasággal vagy családi kiruccanás során is szuper látványosságok közül válogathatunk, úgyhogy bármit is nézünk meg az alábbi listából, csalódni biztosan nem fogunk!