Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Családias szállások kültéri medencével Nyugat-Magyarországon

A közeledő nyár és a jó idő azt is jelenti, hogy következik a szabadságok és a jól megérdemelt pihenések ideje. Ilyenkor az egyik legnehezebb feladat, hogy olyan helyet találjunk, ami mindenkinek megfelel. Ha nálatok a legfontosabb szempontok között szerepel, hogy a szállás családbarát legyen, tartozzon hozzá egy kinti medence, ráadásul mindez Magyarország nyugati felében, akkor az alábbi lehetőségek bármelyike jó lehet számotokra!


Szállások kültéri medencével>>

 

Villa Plattensee*** Vonyarcvashegy

A főszezonban már nagy szerencse kell ahhoz, hogy jó szállást találjunk a Balaton partján, de májusban talán még időben vagyunk, hogy lecsapjunk a Villa Plattensee valamelyik szobájára. A vonyarcvashegyi szállodában a panorámás reggelizőterasz és a napozóterasszal kiegészült gyerek és felnőtt medencék mellett vízpart drinkbár gondoskodik a felhőtlen pihenésről. Aki ilyenkor is igényli a mozgást, azt pingpong, tollaslabda és röplabdapálya várja, míg az apróságok a játszótéren vezethetik le a plusz energiát két pancsolás között.

Foglalj szállást>>

Családias szállások kültéri medencével - Villa Plattensee*** VonyarcvashegyCsaládias szállások kültéri medencével - Villa Plattensee*** Vonyarcvashegy

 

 

Viktor Bor- és Vendégház**** Balatonmáriafürdő

2011-es felújítása óta négycsillagos minősítéssel és égerfából készült bútorokkal berendezett kényelmes szobákkal várja pihenésre vágyó vendégeit a balatonmáriafürdői Viktor Bor- és Vendégház, ahol hűvös időben beltéri wellnessrészleg, a nyári melegben pedig kültéri medence és szabadtéri konditerem áll rendelkezésre. Aki a mozgás helyett inkább csak relaxálna, az megkóstolhatja a ház borainak valamelyikét, vagy kipróbálhatja a strand éttermét, ahol a vízparti ételek mellett a nemzetközi konyha remekei közül is válogathatunk.

Foglalj szállást>>

Családias szállások kültéri medencével - Viktor Bor- és Vendégház**** BalatonmáriafürdőCsaládias szállások kültéri medencével - Viktor Bor- és Vendégház**** Balatonmáriafürdő

 

 

Vadvirág Panzió**** Ágfalva

A Soprontól nem messze megépült panzióban garantáltan mindenki meg fogja találni a legideálisabb időtöltést, ugyanis az aktív programoktól kezdve a wellness nyújtotta pihenésig minden van a palettán. Szervezett léböjt kúrák, nordic walking túrák és kerékpározási lehetőségek közül csemegézhetünk, de ha ezt a pár napot a jótékony semmittevésnek áldoznánk, akkor csak feküdjünk ki a szálláshely medencéjének partjára, vagy üljünk ki éttermének teraszára és gyönyörködjünk a lélegzetelállító panorámában egy hűsítő itallal a kezünkben.

Foglalj szállást>>

Családias szállások kültéri medencével - Vadvirág Panzió**** ÁgfalvaCsaládias szállások kültéri medencével - Vadvirág Panzió**** Ágfalva

 

 

Bajor Panzió Aparthotel*** Bük, Bükfürdő

Ha a Bük környékén keresgélünk szállást, akkor hibátlan választás lehet a Bajor Panzió Aparthotel, mely frissen renovált szobáival és modern belső tereivel az egyik legnépszerűbb szálláshely a régióban. Ha nyáron inkább a szabadban töltenénk a nyaralásra szánt időt, akkor is kiváló opció lesz: kertjében grillezési, tollaslabdázási és pingpongozási lehetőség is van, míg hatalmas kültéri medencéje hűsítően fog hatni a forró napokon.

Foglalj szállást>>

Családias szállások kültéri medencével - Bajor Panzió Aparthotel*** Bük, BükfürdőCsaládias szállások kültéri medencével - Bajor Panzió Aparthotel*** Bük, Bükfürdő

 

 

Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem Bonnya

Privát szféra és elképesztő környezet; ez fogadja Bonnyán azt, aki a Somogy Kertje Üdülőfaluban foglal szállást. Az épületegyüttes 5 vályogházból áll, ám ezek olyan távol vannak egymástól, hogy teljes lehet a vendégek nyugalma. A házaktól egy rövid sétára van az étterem, így a főzésre sem lesz gondunk, és evés után jól fog esni a szabadtéri jakuzziban vagy a finn szaunában való üldögélés. Bonnyán valóban megáll az idő, így tökéletes helyszín arra, hogy csodálatos balatoni környezetben töltődjünk fel az előttünk álló kihívásokra.

Foglalj szállást>>

Családias szállások kültéri medencével - Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem BonnyaCsaládias szállások kültéri medencével - Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem Bonnya

 

 

Bagolyvár Inárcs

Mindössze negyedórát kell autóznunk Budapesttől, és máris egy olyan vendégháznál találjuk magunkat Inárcson, amit a gyerekek is imádni fognak. Gyönyörű zöld környezet vesz minket körül, miközben a kültéri és élménymedencékben pancsolunk, míg a kicsik a Boszorkányház nevű mesekuckóban egy képzeletbeli világba csöppennek. A szülők is nyugodtan élvezhetik a vacsorát, amíg az apróságok a játszótéren rohangálnak, így a család minden tagja számára élvezetes lesz a nyaralás.

Foglalj szállást>>

Családias szállások kültéri medencével - Bagolyvár InárcsCsaládias szállások kültéri medencével - Bagolyvár Inárcs

 

 

Fábiánics-kastély**** Misefa

Május elsején újból megnyitja kapuit a Zalaegerszeg és Keszthely között fekvő misefai mesebirtok, a Fábiánics-kastély, melyet még a 19. században Fábiánics Ignác királyi főtanácsos építtetett. A rezidencia az idők folyamán teljesen megújult és alkalmazkodott a modern kor elvárásaihoz, azonban megtartottak olyan kincseket is az épületben, melyek még az akkori kor klasszicista pompáját idézik. A komfortos szobák mellett hatalmas borospince, kandallóval díszített könyvtárterem és egy télikert is hozzájárul a különleges hangulathoz, ha pedig már felfedeztük a kastély teljes területét és a hozzá tartozó arborétumot is, akkor csobbanjunk egyet a kertbe telepített medencében és szívjuk magunkba az elénk táruló történelmet.

Foglalj szállást>>

Családias szállások kültéri medencével - Fábiánics-kastély**** MisefaCsaládias szállások kültéri medencével - Fábiánics-kastély**** Misefa

 

 

Az Idill Cserszegtomaj

Cserszegtomaj Hévíztől csupán 2,5 kilométerre fekszik, így aki a termálfürdőjéről ismert városba vágyik, de a nap végén mégis csendes, családias környezetben pihenné ki az egész napos fürdőzést, annak Az Idill lesz a megfelelő választás. A 4700 négyzetméteren épült komplexumban a népszerű település felfedezését követően sem fogunk unatkozni, hiszen beltéri jakuzzi, szauna, sőt még egy sós vízzel töltött float spat is vár. Amint az idő is lehetővé teszi megnyílik szabadtéri medencéjük is, hogy valóban teljesen elszeparáltan, a madárcsicsergést hallgatva töltekezzünk fel az elkövetkezendő hétköznapokra.

Foglalj szállást>>

Családias szállások kültéri medencével - Az Idill CserszegtomajCsaládias szállások kültéri medencével - Az Idill Cserszegtomaj

 

Szállások kültéri medencével>>

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Illatosak, szépek és mindezeken túl az egészségünkre is jótékonyan hatnak. Ha tehetjük, mindenképpen ismerjük meg hazánk legjellemzőbb gyógynövényeit. Ebben segítenek a fűszer- és gyógynövénykertek, melyekből tízet gyűjtöttünk össze nektek.
Bárdos Saroltát április 27-én, a köztársasági elnök fővédnökségével megtartott elegáns gálán választották Borászok Borászának, ezért május 10-én, pénteken ő kaphatta a 18. csillagot a Zrínyi utcában.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
6 gyerekbarát wellness szálloda elképesztő vízi világgal
2023.01.20 | 7 perc | Szállások | Gyermekekkel | Wellness
Minden szülőnek kijár a pihenés, ezért hoztunk nektek 6 gyerekbarát wellness szállodát, ahol a család együtt töltődhet fel! Dőljetek hátra egy finom turmixszal a kezetekben a medence mellett vagy feküdjetek fel a pezsgőágyak egyikére, miközben a gyerekek épp csúszdáznak, pancsolnak vagy a vízi gomba alatt játszanak.
19 termálfürdő Magyarországon, ahol télen, hóesésben is fürdőzhetünk a szabad ég alatt a kültéri meleg vizes medencében
Különleges hangulata van télen, zimankóban és hóesésben fürdőzni a kültéri termálmedencében. Bemutatunk 19 olyan gyógy- és termálfürdőt Magyarországon, ahol ezt megtehetitek.
10 szállás privát jakuzzival, pezsgőfürdővel a szobában
2022.12.02 | 7 perc | Szállások | Wellness
Mindannyiunknak jár egy kis kényeztetés néhanapján, és van, hogy erre leginkább a négy fal között vágyunk. Ezért összegyűjtöttünk nektek 10 olyan szálláshelyet, ahol lehetőségetek van olyan szoba foglalására, amiben privát jakuzzi is rendelkezésetekre áll.
15 családbarát fedett élményfürdő a hideg téli hónapokra
2024.01.02 | 9 perc | Gyermekekkel | Wellness | Legnépszerűbb
Induljon az új év egy családi fürdőzéssel! Cikkünkben 15 olyan családbarát fedett élményfürdőt hozunk nektek, ahol a legkisebbek is a meleg vízben pancsolhatnak egész nap, de persze a szülőknek sem kell lemondaniuk a jól megérdemelt pihenésükről.
A 10 legkülönlegesebb tematikus szálloda Magyarországon, ha egyedi élményre vágytok
2022.03.07 | 8 perc | Szállások | Hová utazzak?
Egy minden igényt kielégítő hotelben találunk kényelmes szobákat, finom ételekkel és italokkal csábító éttermet, esetleg medencékkel és szaunákkal felszerelt wellnessrészleget. Ha pedig ennél is többre vágyunk, akkor irány az ország egyik különleges tematikus szállodája. Középkor, tudomány, romantika, keleti hangulat, vagy egy csipet Afrika - bármelyik témát is érzitek magatokhoz a legközelebb, ebben a cikkben biztos megtaláljátok a hozzá tartozó szállást.