A 2004. óta tartó versennyel ösztönzik a strandokat fejlesztésekre és korszerűsítésekre. Mutatjuk az idei győzteseket, és súgunk is egy kicsit, hogy hova is érdemes feltétlenül elmenned, ha a Balatonon jársz.
A Balatoni Szövetség minden évben meghirdeti a Kék Hullám Zászló strandminősítési versenyt, amely során egytől ötig értékelték a magyar tenger strandjait.
A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát, de figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, illetve a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyelnek. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát és egyéb szolgáltatásokat (WIFI, értékmegőrző stb.).
Már mutatjuk is a 2020-as, 5 csillagot kapott helyeket.
Ott a tíz legjobb között a Balaton észak-nyugati csücskében található vonyarcvashegyi Lidó strand, ami joggal írta be magát a kék hullámosok történelmébe: 7 hektáros zöld területével, homokos, lassan mélyülő partjával és sportszolgáltatásaival minden strandolónak feledhetetlen élmény.
Vonyarci szállásokat ITT találsz!
Infók
A strandhoz ingyenes parkoló tartozik. Három bejáraton, a három pénztárnál közelíthető meg. Bérelhető kabinok mellett díjtalanul használható öltözők is vannak.
A vonyarcvashegyi Lidó strandon mindenki megtalálja a számításait.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- szörfiskola
- vízisípálya
- sportpályák
- fitneszpark
- vízitaxi
- vízibicikli
- óriáscsúszda
- vízi aerobik
- kerékpárkölcsönző
- csónakázás
- vitorlázás
- EU komfort játszótér
- horgászás
- büfék és éttermek
- víziszínpad
Gyerekeknek:
- játszótér
- animációs programok
E strandon kicsik és nagyok is jól érzik magukat, bár tény, hogy a szolgáltatásaival leginkább a gyermekes családoknak kedveznek. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a felnőttek ne éreznék itt jól magukat, sőt! A víz szuper, a parton sok az árnyék, a szigligeti öbölre és a Badacsonyra nyíló panoráma látványa pedig magával ragadó.
Szállások Balatongyörökön IDE kattintva.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- játszótér
- vízicsúszda
- gyermekmedence
- röplabda
- kosárlabda
- teniszpálya
- csónak-, vízibicikli kölcsönzés
- vízi-aerobik
- szörfoktatás és kölcsönzés
Gyerekeknek:
- gyermek animáció
- gyerekek számára ideális árnyékos lidós részek, vízicsúszda
Naná, hogy a listából nem maradhatott ki a Gyenesdiáson található Diási Játékstrand sem, ami, nem titok, a Balaton északi partjának az egyik legaktívabb strandja. A hely rengeteg szuper programot, ezernyi gyermekbarát szolgáltatást, jókedvet és sok-sok vidámságot tartogat.
Gyenesdiási szállás ITT!
Diási Játékstrand, Gyenesdiás - kétségkívül az Északi part legaktívabb strandja.
Az autósokat ingyenes, részben árnyékos autóparkoló várja, a kerékpárosok részére fedett tároló áll rendelkezésre. A vendégek értékeire a Polgárőrség felügyel, de zárt értékmegőrző szekrényekben is biztonságba helyezhetik.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- strandröplabda-pályák lelátóval és éjszakai világítással
- strandfoci-, streetballpályák
- teqball
- asztalitenisz
- tengó
- petang
- szabadtéri sakk, malom és egyéb játékok
- a nyílt vízfelületen kialakított vízilabdapálya, fejelő kapuk, vízikosár, és -röplabda,
- vízi aerobic
- sportversenyek
Gyerekeknek:
- játszótér sok-sok játékkal
- Balaton élővilágával kapcsolatos foglalkoztató tábla
- óriáscsúszdán egy ingyenes csúszás (a gyerekjegy mellé)
- gyerekpancsoló mediterrán hangulatban
- animátorok szervezésében minden nap játékos programok, sportversenyek, mini-diszkó stb
Csendes, festői környezetben, egy gyönyörű helyen lubickolhatsz a Balaton északi partjának egyik legkülönlegesebb strandján, a Szigligeti Községi Strandfürdőben is. A strand partja homokos, a víz tökéletes és sekély, így akár a gyermekes családoknak remek választás.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- vízibicikli
- strandröplabdapálya
Gyerekeknek:
- játszótér
- homokozó
Egyéb információ:
- öltöző
- kabinbérlés
- strandholmik vásárlása
- értékmegőrző
- napozóágy: bérelhető
A magyar tenger egyik, északi fővárosában, Balatonfüreden strandolni igazán jó dolog. A csillagos ötös osztályzatot kapott Kisfaludy strand ráadásul az élménymedencéivel több is, mint egy szokásos strand. Gyönyörű helyen van, izgalmas, no és tágas hely is.
A balatonfüredi Kisfaludy strand több, mint egy szokásos strand.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- strand röplabda
- strand foci
- strand kézilabda
- vízi röplabda, dobókosár, fejelő kapupár, vízilabdapálya
- vízicsúszda
- vízisport eszközkölcsönzés
Gyerekeknek:
- gyermek úszó- és pancsoló medencék 3 élmény elemmel
- baba-mama szoba
- játszótér
Egyéb információ:
- őrzött kerékpártároló
- vízimentő szolgálat
- animáció
- értékmegörző
- vendéglátó egységek
- öltöző
- parkolási lehetőség
Gyönyörűen parkosított, családbarát és kedvelt - röviden így lehetne jellemezni az északi part egyik legnépszerűbb fürdőhelyét. Az Alsóörsi községi strandon töltött idő örök élmény marad.
Az alsóörsi családbarát Községi strand az északi part egyik legnépszerűbb fürdőhelye.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- vízicsúszda
- animáció
- vízisporteszköz kölcsönzés
- sportpályák, sportlétesítmények
- nyári vízi parádé, egész napos programok a strandon.
Gyerekeknek:
- hétvégenként interaktív játszóház
- gyermekpagony
- játszótér - különleges módon, természetesen árnyékolt
- mediterrán gyermekpancsoló öböl
- játszóházat
Egyéb információ:
- értékmegőrző
- zuhany/öltöző/WC
- parkolási lehetőség
- vízimentő szolgálat
Alsóörsi szállások IDE kattintva!
Ha Balatonfüreden nyaralsz, semmiképp se hagyd ki a csodálatos parkban lévő Esterházy strandot a település kellős közepén! Nemcsak a Balaton kellemes és az élménymedencék fantasztikusak itt, hanem a tihanyi panorámával megfűszerezett látvány is.
Rengeteg aktív kikapcsolódási lehetőség vár az Esterházy strandon, Balatonfüreden.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- fitness és aquafitness foglalkozások
- animáció
- strandröplabda
- streetball
- csúszda
- élménymedence 10 fajta élményelemmel
- vízi röplabda, dobókosár, fejelő kapupár
- vízisport eszközkölcsönzés
- sportpályák, sportlétesítmények
Gyerekeknek:
- gyermek ügyességi versenyek
- kézműves foglalkoztatás
- gyermekmedence 4 fajta élményelemmel
- játszótér
Egyéb szolgáltatások:
- vízimentő szolgálat
- értékmegörző
- vendéglátó egységek
- zuhany / öltöző / wc
- parkolási lehetőség
Különleges és persze Kék Hullám zászlós a Csopaki strand is, amely több mint 500 méteres hosszúságában homokos. Aki itt tölti a szabadságát, sosem csalódik, érdemes hát kipróbálni és vissza-visszajárni!
Csopaki szállások ITT!
500 méteres homokos partszakasszal vár mindenkit Csopakon a Községi strand.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- strandröplabda pálya és egyéb sportolási lehetőségek
- óriáscsúszda
- animáció
Egyéb információ:
- ingyenes parkolási lehetőség
- elsősegélynyújtás, vízimentő-szolgálat
- közös öltözők
- hidegvizes szabadtéri zuhanyzók
- WC használat
Csopaki szállások ITT!
A Balaton másik fővárosa, Keszthely is ötcsillagos stranddal büszkélkedhet. A hajóállomás szomszédságában található városi strand lidós parttal, Balaton alakú medencével és hatalmas napozóterülettel várja a strandolókat.
Keszthelyi szállások ITT!
Lidós parttal és Balaton alakú medencével várja a strandolókat a keszthelyi Városi strand.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- Balaton alakú élménymedence
- röplabda és strandfoci pályával
- óriáscsúszda, elektromos csónakkölcsönző
- vízibicikli
- gokart
- játékterem
- mini golf
- asztalitenisz
- légvár
- trambulin
- vízen járó labda (Zorb)
- snooky
Gyerekeknek:
- játszótér
Az ugyancsak északi parti Balatonalmádi is büszke lehet, hiszen a Wesselényi strand is bekerült a legjobbak közé. Nem mellesleg ez a város legnagyobb strandja is, amely tökéletes célpontja a családosoknak és a baráti társaságoknak is.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- sportolási lehetőség
- strandröplabda
- vízi dobókosár
Gyerekeknek:
- játszótér
- animáció
Szállások Balatonalmádiban IDE kattintva!
A csillagos ötösök rangsorából nem maradhat ki a déli part sem, amelyet többek között a balatonberényi községi strand is képvisel. A magyar tenger nyugati csücskében található hely egyébként már évek óta Kék Hullám Zászló-minősítésű.
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- kültéri fitness gépek
- animáció
- strandfoci
- strandröplabda
- tollaslabda
- kosárlabda
- sportszer kölcsönzés (vízibicikli, kajak, asztalitenisz)
- szabadtéri sakk
- júliusban és augusztusban minden szombat délután színvonalas sportprogramok zajlanak a Mozdulj Balaton rendezvénysorozat keretében
Gyerekeknek:
- játszótér
- gyermekmedencék
- főszezonban szerdától vasárnapig animátorok szórakoztatják a gyermekeket
Egyéb információ:
- ingyenes parkoló és kerékpártároló
- öltöző fülkék, kabinok
- napozóágy kölcsönzés
- sportszer kölcsönzés (vízibicikli, kajak)
- éttermek, büfék, kávézó
Az ugyancsak a déli oldalon található Balatonföldvár is Kék Hullám zászlós strand-minősítéssel büszkélkedhet. A hajóállomástól kelet felé található, nagy füves területtel és egy 2017-ben kialakított fövenyes partszakasszal rendelkező keleti strand maga a földi paradicsom a fürdőzés szerelmeseinek.
Balatonföldvári szállások ITT!
Aktív kikapcsolódási lehetőségek:
- vízibicikli
- homokos sportpályák - kosárlabda-, strandröplabda-, focipálya
- animátor
- Viharsarok Vitorlás Központ szolgáltatásai (szörf-, vitorlás bérlés és oktatás, jóga órák, értékmegőrző)
- csúszda - 9 méter magas, 84 méter hosszú
Gyerekeknek:
- játszótér
- strandi animáció, játszóház július-augusztus minden hétvégéjén
Forrás: strand.hu