Mikor a leheletünk is látszik a téli a zimankóban, egyre nehezebben mozdulunk ki otthonról. Szerencsére azonban van a tarsolyunkban 4 olyan csodálatos, szezonális úti cél, amelyeket vétek lenne kihagyni. Nézd meg, melyik 2 budapesti és 2 vidéki fényparkba érdemes ellátogatni!
BUDAPESTI FÉNYPARKOK:
A Margit-sziget már önmagában is különleges helynek számít, de télen még ezt is lehet fokozni. Ilyenkor az itt található Palatinus fürdő strandjára rá sem lehet ismerni. A hidegben lágyan fodrozódó vízpára beborítja a Lumina Park gyönyörű fényszobrait − sejtelmes légkört teremtve. Miután átsétálsz a bejárat előtt kifeszített vörös szőnyegen, máris egyértelmű lesz az idei év tematikája, ami a mesék világába kaluzol el.
Tipp! Az út elején (a nagy filmszalagnál) állj meg egy pillanatra, hogy okostelefonoddal beolvashasd azt a QR kódokat, ami a filmes kvízek megválaszolásához szükséges! Mi, sajnos – sokakkal egy cipőben – ezt elmulasztottuk, és később már nem volt lehetőségünk javítani.
Miközben elhaladsz a több mint 200 fényinstalláció mellett, zenei aláfestéssel kerülsz még közelebb a mindenki által ismert filmek és mesék hangulatához. A vízen úszó kalózhajó, a füstöt okádó tűzhányó, a vámpír labirintusa mind olyan élmények lesznek, amik garantálják a legalább egyórás szórakozást.
Az út során vásárolhatsz magadnak harapnivalót vagy meleg italt is, ha szükséged lenne egy kis támogatásra a fogvacogtató időben. Az biztos, hogy mindenképp érdemes lesz fotót készítened a versenyautókban ülve vagy mielőtt Narniába utaznál az elvarázsolt szekrényen át! Sőt, ha szeretnél, még zenélhetsz is Hamupipőke bálján!
Cím: Budapest, Margitsziget (Palatinus), Soó Rezső sétány 1.
Lumina Park Budapest, Margit-sziget / Fotó: GezaKurkaPhotos - stock.adobe.com
Tündérmese helyett joggal mondhatnánk, hogy egy törpmese elevenedik meg előtted, ha sötétedés után felkeresed az ELTE Füvészkertjét. A jól megszokott évszázados fák és virágcsodák helyett ilyenkor a messziről felsejlő fényjáték babonázza meg a szemeket. Ezek forrása a Garden of Lights fényparkja, amely idén a Hupikék törpikék fantáziabirodalmát, Aprajafalvát idézi meg.
Öltözz fel jól és térképezd fel ezt a családbarát, szabadtéri helyszínt, ahol összefuthatsz Törpapával, Törpillával és a csúf, kopasz Hókuszpókkal! A felnőttek és gyerekek számára is szuper programon bejárhatod a törpikék tűzoltóságát és farmját is. Pattanj be a fényautóba és száguldj, készíts fotót a festős törp vásznánál és a lenyűgöző fényfolyosón!
Tipp! Amennyiben szívesen felkeresnéd máskor is ezt az életre kelt mesevilágot, érdemes elgondolkodnod a szezonbérlet megváltásán. A névre szóló belépőjegyed birtokában már akármikor betérhetsz a Garden of Lightsba, ha kiszakadnál egy kicsit a valóságból.
Cím: Budapest, ELTE Füvészkert, Illés u. 25.
Garden of Lights ELTE Füvészkert / Fotó: GezaKurkaPhotos - stock.adobe.com
VIDÉKI FÉNYPARKOK:
Ki ne ismerné a fából faragott kisfiú, Pinokkió történetét? Ez az időtlen klasszikus most testet ölt a „cívisvárosban”, a ZOO Debrecenben. A lélegzetelállító fénykiállítás tökéletes programot jelent a családdal, a barátokkal, de randi helyszínnek sem utolsó. A multimédiás installációk bemutatják Pinokkió kalandját, és újra találkozhatsz a főszereplőkkel is: Tücsök Tihamérrel és Geppettoval.
Tipp! Feltétlen töltsd le a Garden of lights applikációját is még a kirándulás megkezdése előtt! Ha ugyanis beolvasod a bejáratnál elhelyezett QR kódot, nyereményért cserébe válaszolhatsz a felugró kérdésekre.
Cím: Debrecen, ZOO Debrecen, Ady Endre út 1−3.
Garden of lights Debrecen / Fotó: Garden of Lights - Debrecen Facebook-oldala
A Gödöllői Királyi Kastély az év minden napján elbűvöli a látogatókat. Ez különösen igaz a téli időszakban, amikor a Sisi királyné fénykertje ragyogja be a csillagfényes estéket. Ismerd meg jobban a népszerű osztrák-magyar uralkodónőt és korát egy felejthetetlen történelmi barangoláson, amelyet fényfüzérek sora biztosít! Csodáld meg Sisi 5 méter magas fényszobrát, ami több mint 3500 darab LED izzóból született vagy a 6 méter magas szarvast!
Tipp! Amikor körbejártad a fényparkot, jól teszed, ha a mesés kastélyba folytatod az utad, ahol izgalmas kiállítások, korhű tárgyak között melegedhetsz fel!
Cím: Gödöllő, Grassalkovich-kastély, 5852. hrsz.
Fénypompás kastélypark: Story of lights Gödöllő / Fotó: GezaKurkaPhotos - stock.adobe.com