Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hol nyaraltok idén? TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval

Hova utaztok idén nyáron? Felfedeznétek egy újabb helyet az országban, vagy van bevált úti célotok, ahova bármikor szívesen visszatértek? Ha az idei nyaralás még a tervezési fázsban van és tanácstalanok vagytok, hogy hova utazzatok, ez a lista segíteni fog. Elhoztuk ugyanis azt a 10 helyet, amit a legtöbben választottatok nyári úti célul, ráadásul a szálláshelyek közül a 2 legnépszerűbbeket is bemutatjuk városonként.

Felejthetetlen élmények, fantasztikus szállásajánlatok - belföldi nyaralás 2022>>

 

HAJDÚSZOBOSZLÓ

Európa legnagyobb fürdőkomplexumának otthonaként, és egyben hazánk egyik legkedveltebb turistacélpontjaként ismerhetitek elsősorban Hajdúszoboszlót, de a híres fürdőn kívül gyalog, segway-en, vagy akár városnéző nosztalgiavonatra pattanva is felfedezhetitek a várost. Itt találjátok a Harangházat, a Hősök terét, vagy a nádfedéllel díszített Fazekasházat, gyerekekkel pedig irány a Mesekorzó, ahol a fantázia útján túrázhatok. Ha pedig valami rendhagyó élményre vágytok, akkor vegyétek célba a Fordított Házat, ahol garantáltan a falra másztok majd - szó szerint! 🙃

További érdekességek és látnivalók Hajdúszoboszlón>>

Top 10 nyári út cél belföldön - Hajdúszoboszló, HarangházTop 10 nyári út cél belföldön - Hajdúszoboszló, Harangház

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Hajdúszoboszlón

Hotel Hőforrás

A Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló üdülőövezetében, 500 méterre a városi fürdőtől, saját fürdő- és wellnessrészleggel várja a pihenni vágyókat egész évben. A hotel saját reumatológiai szakrendelése és gyógyászati részlege mellett wellnessrészleget is megtaláljátok, ahol különböző masszázsok mellett pezsgőfürdő, termálvíz, szaunák, gyerek- és gyógymedence, nyáron pedig szabadtéri medencék garantálják a tökéletes nyaralást minden korosztály számára! További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel Hőforrás HajdúszoboszlóTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló

 

Silver Hotel****

A déli tengerek üdülőparadicsomait idéző, szuper stranddal és a magával ragadó wellnessbirodalommal is garantáltan elégedettek lesznek majd a Silver Hotel vendégei. És akkor még nem beszéltünk a kifogástalan gyógykezelésekről, melyek között iszappakolás vagy mágneságy is akad! A nagyszerű szabadidőközpontot is megéri felkeresni, itt ugyanis kétpályás bowling és számos más, remek játék gondoskodik a felejthetetlen családi nyaralásról. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Silver Hotel HajdúszoboszlóTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Silver Hotel Hajdúszoboszló

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Élményteli családi nyaralás vár rátok - TOP10 szálloda Nyugat-Magyarországon közvetlen átjárással az élményfürdőbe
Már lázasan szervezitek az idei családi nyaralást, de még keresitek a szálláshelyek között az igazit? Megmutatjuk azt a top10 wellness szállodát Nyugat-Magyarországon, ami közvetlen átjárást biztosít a fürdőbe.

 

 

SIÓFOK

Balaton déli partjának legnagyobb városát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Nem véletlenül szokták a "nyár fővárosának" is nevezni Siófokot, hiszen egy folyton nyüzsgő, dinamikus város, ami a strandoláson kívül sok izgalmas programot rejt. Sétáljatok végig a Petőfi sétányon, az Arany- vagy az Ezüsparton, üljetek fel az Óriáskerékre, csodáljátok meg a 45 méter magas Víztornyot, de ne csak kívülről, lifttel ugyanis felmehettek a tetejére, ahonnan a híres balatoni naplementében is gyönyörködhettek akár! A siófoki kalandok itt még nem érnek véget, hiszen vár rátok a Fordított Ház, vitorlázhattok, vagy akár motorcsónakon szelhetitek a habokat!

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - SiófokTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Siófok

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Siófokon

CE Plaza Hotel****

Bár nem közvetlenül vízparti szállás, hiszen a Balatontól 800 méterre, a strandtól pedig 1000 méterre található, mégis az egyik legnépszerűbb siófoki wellness szálloda a CE Plaza Hotel, ha nyaralásról van szó. A wellnessrészlegben az élménymedence és a jakuzzi mellett egy 35 fokos gyermekmedence is helyet kapott, hogy az egész család jól érezze magát. A masszázsok területén is hatalmas választék van; legyen szó svéd, thai vagy himalájai sómasszázsról, itt biztosan jó kezekben leszünk – képletesen és szó szerint is. A város legnépszerűbb látnivalói pedig párperces sétával elérhetőek. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - CE Plaza HotelTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - CE Plaza Hotel

 

 

Prémium Hotel Panoráma

Alig pár lépésre a Balatontól magasodik a Prémium Hotel Panoráma patinás épülete, melynek igényes és magas színvonalú szolgáltatásaira ti sem mondhattok nemet, ha nyaralásról van szó! Elvégre: ki ne szeretne megmártózni egy barlangfürdőben, relaxálni a fényterápiás infraszaunában vagy végigkóstolni a magyar és nemzetközi konyha remekeit? A szálloda ráadásul gyerekbarát, és a kétlégterű családi szobáik mellett kültéri gyermekmedencével is várják a gyerekkel érkező családokat. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Prémium Hotel PanorámaTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Prémium Hotel Panoráma

 

 

HÉVÍZ

Senkinek sem kell bemutatni Hévíz leghíresebb nevezetességét, a Hévízi-tavat, azonban kellemesen el lehet tölteni az időt a városban a fürdőzésen túl is. Érdemes megnézni a Szoborparkot, illetve a Szent Magdolna templomot, ami a balatoni régióban fennmaradt 3 Árpád-kori templom egyike. Innen nem messze, nagyjából 25 perces sétatávolságra találjátok az egregyi borospincéket, ahol nem csak az ország területéről származó borokat kortyolhattok, de a magyar konyha remekeit is megkóstolhatjátok. Ha már gasztronómia, akkor a Liget Étterem és Pizzériában, valamint a Magyar Csárdában például esélytelen csalódni!

Tudjatok meg többet Hévíz látnivalóiról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - HévízTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hévíz

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Hévízen

Ensana Thermal Aqua****

Bár az Ensana Thermal Aqua Hotel csupán párperces sétára van a Tófürdőtől, saját fürdőrészlegén is rendelkezik termálvizes medencékkel. A pihenni vágyók igénybe vehetik a wellnessrészleg szolgáltatásait, masszázst, szépészeti kezeléseket. Míg a szórakozni vágyókat várja a tágas medencetér, addig a kicsik és gyerekek a játszószoba és gyerekmedencék rabjaivá válhatnak. Mindezen szolgáltatásokat tökéletesen koronázza meg az all inclusive ellátás. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Ensana Thermal AquaTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Ensana Thermal Aqua

 

Hotel Fit Hévíz

Barátságos és hívogató szobák bújnak meg a Hotel FIT Hévíz épületében, melyekben garantáltak az édes álmaitok. A kifogástalan wellness oázisban kristálytiszta medence, lazításra csábító pezsgőfürdő, illetve a hévízi tó gyógyvizével töltött saját gyógyvizes medence is van, hogy biztosan magatok mögött hagyhassátok a szürke és stresszes hétköznapokat! A Tófürdő és a város látnivalói párperces sétával elérhetőek. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel Fit HévízTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel Fit Hévíz

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
7 balatoni szálloda kültéri gyerekmedencével
Ha balatoni nyaralást terveztek a családdal, akkor a szálláskeresés egyik sarkalatos pontja, hogy milyenek a szállodák gyermek- és családbarát szolgáltatásai. Nyáron pedig különösen fontos szempont lehet, hogy a legkisebbek számára van-e külön gyerekmedence vagy pancsoló. Mutatunk most nektek 7 olyan szállodát a Balatonon, melyekben biztosan van olyan kültéri gyerekmedence, ahol az apróságok is jól fogják érezni magukat.

 

 

ZALAKAROS

Zalakaros elősorban a Zalakarosi Fürdőről ismert, de akad még látnivaló a városban és a környéken is. Fedezzétek fel a Termáltó és Ökopartot, kiránduljatok egy nagyot a Csiga-túra Tanösvényen, de érdemes egy sétát tenni a központba is, ahol a Dísz tér található. A koncerteknek és rendezvényeknek is otthont adó területeten a Vízbe lépő lány szobra áll, amit szintén érdemes megtekinteni. Kilátóért sem kell a szomszédba menni. Ha megmásszátok a 23 méter magas Erdész kilátót, pazar kilátásra számíthattok, és tiszta időben akár a Balaton-felvidék tanúhegyeit is láthatjátok. A környéket is érdemes felfedezni, hiszen nincs messze a Kis-Balaton, Zalavár, Kápolnapuszta, de akár Keszthely és Sümeg sem.

Még több látnivaló és programlehetőség Zalakaroson>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - ZalakarosTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Zalakaros

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Zalakaroson

Hunguest Hotel Freya***

Zalakaros szívében, a nyűzsgéshez közel, gyönyörű parkkal körülölelt helyen fekszik a Hunguest Hotel Freya. A wellness szálloda egyik erőssége, hogy közvetlen összeköttetésben áll a zalakarosi Gyógy- és Élményfürdővel. Itt a felnőtteknek többek között a kellemes hőmérsékletű termálmedencék, a fantasztikus szaunavilág, gyógyászati részleg és élményfürdő, míg a gyerekeknek többféle csúszda és élményelem biztosítja, hogy a család minden tagja maximálisan jól érezze magát a nyaralás alatt. A rengeteg élmény után pedig ízléses apartmanokban vagy szobákban hajthatják álomra a fejüket a vendégek. További ajánlatok a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hunguest Hotel FreyaTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hunguest Hotel Freya

 

Hotel Vital****

A központtól 500 méterre áll a Hotel Vital, ami csodás környezetben, családias hangulattal csábítja a nyaralni vágyó vendégeket. A klimatizált szobákban és apartmanokban töltődhettek fel egy kalandokkal teli nap után. Bár a szállodától sétatávolságra van a városi fürdő, a saját wellnessrészlegük is minden igényt kielégítő szolgáltatásokat nyújt. Relaxálhattok a termálvizes élménymedencében, átmozgathatjátok magatokat az úszómedencében, lazíthattok a jakuzziban, vagy a finn- és infra szaunáik egyikében. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel VitalTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel Vital

 

 

GYULA

A Várfürdőjéről nevezetes Gyula a wellness örömökön túl is kínál tartalmas szórakozási lehetőségeket. Zarándokoljatok el az egzotikus különlegességeket tartogató Nagy Bambuszkertbe vagy tegyetek felejthetetlen sétát a gyulai várban! Nem vitás, hogy a 24 kiállítótermet rejtő vár az egyik legnépszerűbb látványossága a városnak, ám ha ide látogattok, akkor érdemes megtekinteni még a fantasztikus Gyulai Kolbász Múzeumot, valamint a Woodland Rendezvényközpont és Kalandparkot is.

Még több érdekességet olvasnátok Gyuláról? Kattintsatok ide>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - GyulaTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Gyula

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Gyulán

Hunguest Hotel Erkel****

Leírhatatlanul szép természeti környezetben, az ősfákkal körülölelt, romantikus gyulai tó közvetlen szomszédságában magasodik a Hunguest Hotel Erkel pazar épülete, mely igazi felüdülést jelent majd, ha szeretnétek végre elengedni a hétköznapokban oly szorosan tartott gyeplőt. Bár igaz, hogy közvetlenül is könnyedén átjuthattok a Várfürdőbe, de a szálláshely emellett saját wellnessközponttal is rendelkezik. Így lesz lehetőségetek megmártózni a víz alatti fényekben játszó élménymedencében vagy forró levegőbe burkolózni a remek szaunák valamelyikében. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hunguest Hotel ErkelTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hunguest Hotel Erkel

 

Elizabeth Hotel****

Az Elizabeth Hotel egyik, kastély jellegű épületét az Almásy-család építette, később a szállodát a szájhagyomány szerint a náluk gyakran vendégeskedő Erzsébet királynéról nevezték el.  A hotelből pár perces sétával elértek az Almásy-Kastélyhoz és a Gyulai várhoz is. Utóbbira egyébként meseszép kilátás nyílik az éttermük teraszáról, ezért nem csak a friss levegő miatt élvezetes kint ülve eflogyasztani a finom étkeket. Beljebb lépbe, a  Tündérkert Wellness Centrumban 50 m2 területű élménymedence vár titeket, de ha inkább a meleg vizet részesítenétek előnyben, lazíthattok egy jót a 34°C-os jacuzziban, illetve a szaunákat is felkereseshetitek. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Elizabeth HotelTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Elizabeth Hotel

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Mesebeli kirándulóhelyek, melyekről talán még sosem hallottatok…
Szellemkastély a pósteleki parkerdőben? Lebilincselő patakparti templom a világtól elzárva? Múltról mesélő barlanglakások a vadregényes északon? Mutatunk nektek 10 csodás helyet, amikről ugyan ritkán hallani, de nagyon megéri őket felkeresni!

 

 

ESZTERGOM

A Pilis lábánál megbújó Esztergom felfedezéséhez egyetlen nap nem is lehet elég. Hódítsátok meg a Várhegyen magasodó esztergomi Bazilikát, melynek Panorámatermében mennyei kávét szürcsölgethettek, hogy legyen erőtök felkapaszkodni a 413 lépcsőnyire található Kupolakilátóba! Innen csak néhány lépés a Magyar Nemzeti Múzeum Vármúzeuma, melynek falai között életre kel majd a történelem, majd felkereshetitek fel a Bazilika melletti Macskalépcsőt, melyen keresztül tovább élvezhetitek a páratlan kilátást és a zegzugos sikátorokat! Akik pedig a vízes élményekért vannak oda, csobbanhatnak az Aquasziget Élményfürdőben. Érdemes felkapaszkodni a Szent Tamás-hegyre is, illetve felkeresni A mi kis falunk című sorozatból ismert Teca kocsmáját!

További látnivalók és programok Esztergomban>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - EsztergomTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Esztergom

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Esztergomban

Bellevue Wellness Hotel****

Ha olyan szállodára vadásztok, ami álomszép panorámát, mesés wellnessrészleget és kényelmes szobákat tartogat számotokra, akkor jó helyen vagytok, ugyanis a várostól 5 kilóméterre lévő Búbánat-völgyben megbújó Bellevue Konferencia és Wellness Hotel pont ilyen! A wellnessrészleg beltéri medencéi és a szaunák segítségével borúsabb időben is biztosított a relaxálás, a tikkasztó hőségben pedig a kültéri medencében frissülhettek fel. A svédasztalos és a’la carte kínálatú étteremnek hála biztosan nem maradtok éhesek sem, az már pedig csak hab a tortán, hogy étkezés közben gyönyörködhettek a pazar panorámában, amit a Dunakanyar kínál. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Bellevue Wellness HotelTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Bellevue Wellness Hotel

 

Portobello Wellness&Yacht Hotel

A családbarát Portobello Wellness & Yacht Hotelt Esztergom belvárosában találjátok, a Kis-Duna partján. A szállodát zárt folyosó köti össze a városi Aquasziget Élményfürdővel, amely így egyben a hotel wellnessrészlegeként is funkcionál.  A fürdő strand részén a medencék és csúszdák mellett óriási játszótér, strandröplabdapálya, és még grillterasz is működik. Az esztergomi szálloda Kis Matróz Játszóterével, Zozo Játszóházával és számtalan gyerekbarát szolgáltatással várja a gyerkőcöket. A baba- és gyermekbarát felszereléseik széles választékával pedig nincs olyan szituáció, amire ne lennének felkészülve. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Portobello Wellness&Yacht HotelTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Portobello Wellness&Yacht Hotel

 

 

BÜK, BÜKFÜRDŐ

Tudtátok, hogy Bük városában eredetileg kőolajat kerestek 1957 őszén, de a fúrások során melegvizet találtak? Azóta a 1282 méter mélyből feltörő termálvízre épült a város turizmusa, és hetvenes években gyógyfürdővé, majd később gyógyhellyé nyilvánították. Bár a város elsőszámú nevezetessége az 1992-ben megnyílt Bükfürdő Thermal & Spa, azért akad még látnivaló a városban. Ott van például a Kneipp park, ami hasonlóan a Kneipp-taposóhoz, természetes talpmasszázst kínál azoknak, akik mezítláb végigsétálnak a kavicsokon, fenyőkérgen, faaprítékon. De ott van még az Organikus Pont, vagy az országban egyedülálló kristályszerkezetű Kristálytorony - a látványos és óriási mászó- és kalandpályán minden generáció remekül fogja érezni magát!
A közelben találjátok Szombathelyet, Kőszeget, vagy ha kicsit messzebb kalandoznátok, akkor irány az 50 km-re lévő Sopron.

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Bük, BükfürdőTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Bük, Bükfürdő

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Bükfürdőn

Hotel Piroska****

A Hotel Piroskához érve jellemzően szinte rögtön jobb kedvre derül az ember, hiszen a Bük város szívében fekvő szálloda színes, vidám hangulattal várja vendégeit. Az egyedi atmoszféra része a feng shui szerint épült élményfürdő is, amely 32-34 fokos és pezsgőfürdővel, nyakzuhannyal, masszázsfúvókákkal van felszerelve. A családoknak jó hír, hogy a gyerekmedence mellett családi pihenőtér, külső játszótér is kialakításra került. A fürdőruha nélküli használandó szaunavilágban bio-, finn- és infraszauna szolgálja a test megújulását. A wellness pillanatok mellett a hotel felnőtt- és gyermekkerékpárokkal, gyermekszállító utánfutóval, kerékpár tandemmel, elektromos rollerrel és nordic walking botokkal is hozzájárul ahhoz, hogy az itt eltöltött idő élményekben gazdasg és felejthetetlen legyen. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel PiroskaTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel Piroska

 

 

Danubius Hotel Bük, Bükfürdő****

A már 30 éve működő Danubius Hotel Bük wellness szálloda kapui nyitva állnak a család idősebb és fiatalabb tagjai számára is. Élménymedencékkel, sportlehetőségekkel és saját, gyönyörű parkjával várja a párokat, akik egy romantikus hétvégét szeretnének eltölteni; az idősebbeket, akik rekreációs kikapcsolódásra vágynak, vagy a kisgyermekes családokat. Mindezt egy all inclusive szolgáltatással kiegészítve, így a fürdő lehetőségei mellett már a korlátlan fogyasztás és kitűnő konyha is emeli az itt eltöltött idő minőségét. Míg a szülők a medencék mellett relaxálnak, addig a kicsik a nekik kialakított fürdőrészlegen lubickolhatnak, vagy a játszószobákban foglalhatják le magukat. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Danubius Hotel BükTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Danubius Hotel Bük

 

 

SÁRVÁR

Igazi ékszerdoboz rejtőzik a Nyugat-Dunántúl szívében, ahol nem csupán az aktív, hanem a passzív kikapcsolódás szerelmesei is megtalálják majd a számításaikat. Ha Sárváron jártok, megéri felkeresnetek a történelemről mesélő Nádasdy-várat, a csodálatos Arborétumot, a hangulatos Csónakázó-tavat, valamint a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt is! Fagyizzatok egyet a Posta téren a fényekben fürdő szökőkút mellett. Nem csak sétálgatni szeretnétek, hanem kipróbálni valami újat is? Akkor térjetek be a Sárvári Kalandparkba, ahol belekóstolhattok az íjászkodás és a légpuska lövészet szépségeibe, vagy részt vehettek egy aranymosáson, ami után még kincsek után is kutathattok.

Ha szeretnétek még többet megtudni Sárvárról, olvassátok el egy korábbi írásunkat>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - SárvárTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Sárvár

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Sárváron

Ensana Thermal Sárvár

Sárvár történelmi belvárosában, a 200 éves Sárvári Arborétum ölelésében fekszik az Ensana Thermal. Gyógyászati kezeléseik és wellness szolgáltatásaik között mindenki megtalálhatja a kedvencét. Talán a termálmedence és a pezsgőfürdős élménymedence lesz a te szíved csüccske, esetleg a sóbarlang vagy éppen a szaunavilág? Nem biztos, hogy könnyű lesz a választás, de átgondolhatjátok a kérdést az egyik kényelmes pihenőágyban a napozóteraszon.  További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Ensana Thermal SárvárTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Ensana Thermal Sárvár

 

Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa****

Ha ti azok vagytok, akik az utazásaitok alatt legszívesebben ki sem mozdulnátok a vízből, a Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa-ban a helyetek! A szálloda közvetlen összeköttetésben áll a sárvári gyógyfürdővel, úgyhogy egy fedett, fűtött folyosón keresztül sétálhattok át a nemzetközi színvonalú fürdőkomplexumba, ahol 20 medence, 12 csúszda és 6 szauna van. Kisgyerekes családoknak különösen ajánljuk a szállodát, ugyanis Babaviláguk babakonyhával, játékvilággal, pelenkázóval és alvószobával várja a legkisebbeket, sőt! 3 éves kortól szakképzett óvónőkkel tölthetik az időt a  játszóházban. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Park Inn by Radisson Sárvár Resort & SpaTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa

 

 

Balatonfüred

Vaszary Galéria, Jókai Mór Emlékház – csupán néhány dolog, melyeket látnotok kell, ha Balatonfüredre vetődtök. Szép időben ezen kívül ajánlott felvenni a bakancslistára az Extrém Kalandpark meglátogatását is, de kezdésnek ballagjatok keresztül a Tagore sétányon, oldalatokon az álomszép balatoni látképpel, majd vegyétek az irányt a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont felé! Eszméletlen panorámáért pedig másszátok meg a Tamás-hegyen magasodó Jókai Kilátót!

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - BalatonfüredTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Balatonfüred

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Balatonfüreden

Danubius Hotel Annabella***sup

A Danubius Hotel Annabella saját strandján élvezhetjük a vízpart békéjét, de a kültéri vagy a beltéri úszomedencében is hatalmasat csobbanhatunk. 5 lakosztály és 384 szoba várja a vendégeket, és rengeteg családbarát szolgáltatás. A Danubius Bubbles Club vidám programjai és sárkányfigurái biztosítják a legkisebbek szórakozásáról, június közepétől augusztus végéig pedig még szakképzett animátorokra is rá bízhatják őket szüleik, amíg ők romantikusan boroznak, vagy éppen felfedezik a környék látnivalóit. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Danubius Hotel AnnabellaTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Danubius Hotel Annabella

 

Danubius Hotel Marina***sup

Ébredjetek gyönyörű szobákban, a Danubius Hotel Marina Balatonfüreden! A szálloda saját strandján óriási gyermekmedence és megszámlálhatatlanul sok vízi élmény gondoskodik a legkisebbek felhőtlen kikapcsolódásáról is. Süttessétek a hasatok a napozóágyakon, vízibiciklizzetek, kenuzzatok, pingpongozzatok vagy pattanjatok kerékpárra, hogy két keréken fedezhessétek fel a környéket! Rossz idő esetén a beltéri wellnessrészlegben lazíthattok, a gyerekeknek pedig a játszószobák és gyerekprogramok teszik felejthetetlenné a nyaralást. Mindemellett az all inclusive ellátás biztosítja, hogy a vakáció teljes kényelemben teljen. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Danubius Hotel MarinaTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Danubius Hotel Marina

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Álmaitok nyaralása: balatoni wellness szállodák saját stranddal
Régóta szövögetitek már a tervet, hogy megvalósítjátok álmaitok nyaralását? Akkor ne habozzatok tovább, mert a most következő 7 wellness szálloda közül biztosan megtaláljátok a kedvenceteket, ahol privát strand és sok-sok élmény vár benneteket!

 

 

EGER

Egerben, Észak-Magyarország szívében, a magyar Athénban megszámlálhatatlanul sok, izgalmas hely lapul – kezdve a legismertebbel, az Egri Várral. Lazítsatok a Török Fürdőben, borozgassatok a Szépasszonyvölgyben, varázslatos panorámáért pedig válasszátok az egri Minaret megmászását vagy üljetek fel az EgerEye Óriáskerékre!

Történelmi városnézés Egerben - nézzétek meg egy korábbi ajánlónkat>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - EgerTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Eger

 

Legnépszerűbb szálláshelyek Egerben

Szent István Hotel***

Az egri vár felett, Eger belvárosától 15 percre találjátok a Szent István Hotelt, amit 6000m2-es mesebeli park vesz körül. Ideális hely a nyaraláshoz, hiszen a pubban billiárd és csocsó vár, a kertben pedig kültéri felnőtt- és gyerekmedencében frissülhettek fel. Ha esetleg mégis rosszabbra fordulna az idő, a pancsolást folytathatjátok a beltéri wellnessrészlegen, ahol a felnőtteket úszó-, élmény-, ülő- és pihenőmedence mellett jakuzzi várja, de méregteleníthettek a szaunákban is. A hotel 5 épületében - amit egyébként eg alagútrendszer köt össze - 50 szoba, köztük 11 apartman és 1 lakosztály közül választhattok, de a szálloda saját kávézóval, étteremmel, valamint pubbal is rendelkezik! További részletek a szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Szent István HotelTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Szent István Hotel

 

Hotel Eger&Park****

Az Érsekkert és a Török Fürdő szomszédságában találjátok a Hotel Eger&Park wellness szállodát, ahol 177 szobával várnak titeket. Az egyik épület wellnessrészlegében úszómedence, élménymedence, pezsgőfürdő, míg a másik épületben elhúzható tetővel fedett élménymedence és gyerekmedence biztosítja az élményteli csobbanást. A szauvavilágban finn- és bioszauna, gőz- és aromakabin, sőszoba, illetve kombiszaunát is találtok. Az egri látnivalók néhány perces sétával elérhetőek, köszönhetően a szálloda központ elhelyezkedésének. További részletek a wellness szállodáról>>

TOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel Eger&ParkTOP 10 nyári úti cél belföldön szállásajánlóval - Hotel Eger&Park

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Gasztrokalandok Egerben és környékén
Az Egerben töltött napokat nem csak a sok színes és változatos program teszi emlékezetessé. Most arra szeretnénk tippeket adni, milyen gasztronómiai élményekben lehet részetek e történelmi városban. Íme néhány a legjobb egri éttermek, cukrászdák és borászatok közül.

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Azt eddig is tudtuk, hogy Magyarország keleti része rengeteg csodát rejt, de most már nyugodtan felírhatjuk a listára a kastélyokat is. Gyönyörű épületek, ahol a falak a régmúltról mesélnek. Íme hat helyszín, ami mindenképpen megéri a látogatást a történelem és romantika szerelmeseinek!
A Kelet varázslatos világa akár Magyarországon is megérintheti az embert, köszönhetően azoknak a titokzatos japánkerteknek, melyekbe elkalauzolunk benneteket. Ha pedig már elindultok, akkor a bámulatos cseresznyefa-virágzást is érdemes megnézni - mutatjuk, hogy hol.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
6 gyerekbarát wellness szálloda elképesztő vízi világgal
2023.01.20 | 7 perc | Szállások | Gyermekekkel | Wellness
Minden szülőnek kijár a pihenés, ezért hoztunk nektek 6 gyerekbarát wellness szállodát, ahol a család együtt töltődhet fel! Dőljetek hátra egy finom turmixszal a kezetekben a medence mellett vagy feküdjetek fel a pezsgőágyak egyikére, miközben a gyerekek épp csúszdáznak, pancsolnak vagy a vízi gomba alatt játszanak.
19 termálfürdő Magyarországon, ahol télen, hóesésben is fürdőzhetünk a szabad ég alatt a kültéri meleg vizes medencében
Különleges hangulata van télen, zimankóban és hóesésben fürdőzni a kültéri termálmedencében. Bemutatunk 19 olyan gyógy- és termálfürdőt Magyarországon, ahol ezt megtehetitek.
10 szállás privát jakuzzival, pezsgőfürdővel a szobában
2022.12.02 | 7 perc | Szállások | Wellness
Mindannyiunknak jár egy kis kényeztetés néhanapján, és van, hogy erre leginkább a négy fal között vágyunk. Ezért összegyűjtöttünk nektek 10 olyan szálláshelyet, ahol lehetőségetek van olyan szoba foglalására, amiben privát jakuzzi is rendelkezésetekre áll.
15 családbarát fedett élményfürdő a hideg téli hónapokra
2024.01.02 | 9 perc | Gyermekekkel | Wellness | Legnépszerűbb
Induljon az új év egy családi fürdőzéssel! Cikkünkben 15 olyan családbarát fedett élményfürdőt hozunk nektek, ahol a legkisebbek is a meleg vízben pancsolhatnak egész nap, de persze a szülőknek sem kell lemondaniuk a jól megérdemelt pihenésükről.
A 10 legkülönlegesebb tematikus szálloda Magyarországon, ha egyedi élményre vágytok
2022.03.07 | 8 perc | Szállások | Hová utazzak?
Egy minden igényt kielégítő hotelben találunk kényelmes szobákat, finom ételekkel és italokkal csábító éttermet, esetleg medencékkel és szaunákkal felszerelt wellnessrészleget. Ha pedig ennél is többre vágyunk, akkor irány az ország egyik különleges tematikus szállodája. Középkor, tudomány, romantika, keleti hangulat, vagy egy csipet Afrika - bármelyik témát is érzitek magatokhoz a legközelebb, ebben a cikkben biztos megtaláljátok a hozzá tartozó szállást.