Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Látnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben

Szigetköz hazánk azon vidékei közé tartozik, ahol számtalan látnivaló, kirándulási- és programlehetőség adott, és eközben még a legszebb vidékek egyike is. Városnézés, vízi- és biciklitúra, fürdőzési lehetőség és még megannyi más lehetőség vár ránk, ha Szigetközbe látogatunk. Ezekből a lehetőségekből szemezgetünk, gyertek tartsatok velünk!

Listánkkal a fürdőzési lehetőséget keresőknek kedveskedünk először, hiszen a Szigetközben rögtön két fürdőt is találunk, a Flexum Thermal & Spa-tMosonmagyaróváron, illetve Lipóton a Termál- és Élményfürdőt. Mindkét fürdőről elmondható, hogy minőségi wellness élménnyel, több, mint 2000 méter mélyről feltörő gyógyvízzel és impozáns fürdőkomplexumokként különböző medencékkel várják a pihenni vágyókat.

 

Mosonmagyaróvár

És ha már szóba került: Mosonmagyaróvár számos lehetőséggel kecsegtet! Az egyik legnépszerűbb program a FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont, amely hazánk legnagyobb tudományos játszóháza és felnőtt játszótere, s amely különleges környezetben, egy 300 éves magtárépületben várja kicsiket és nagyokat egyaránt.

Látnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben - FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont, MosonmagyaróvárLátnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben - FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont, Mosonmagyaróvár

 

A belvárosban igazi kuriózumot találunk, mégpedig a mosonmagyaróvári várat, amely hazánk egyetlen olyan épülete, amelyben több, mint 200 éve folyamatosan felsőoktatási tevékenység folyik. A központban találjuk még a horgászok által kedvelt helyet, a Báger-tavat, a Hansági Múzeumot és a korábban említett Flexum Thermal & Spa-t is.

Ha szállást kerestek Mosonmagyaróváron, nézzétek meg a szállásajánlatokat>>

Látnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben - mosonmagyaróvári várLátnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben - mosonmagyaróvári vár

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
A legnépszerűbb hazai családbarát élményfürdők – II. rész
Újabb 5 olyan hazai élményfürdőt mutatunk be nektek, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig, minden korosztály megtalálja az élményteli szórakozási lehetőségeket.

 

 

Programok vízen és szárazföldön

A másik közismert program a Szigetköz mellékágain történő vízitúra, ahová több cég is szervez ilyen túrákat. Hazánk egyik természetes jellegű hallépcsője is itt alakult ki, amely a vándorló dunai halfaj bejutását segíti a mellékágakba. Aktív kikapcsolódásként akár biciklire is pattanhatunk, ugyanis a Szigetköz java része mérsékelt autóforgalommal rendelkezik és bármely pontjáról indulva gyönyörű körutakat tehetünk. Aki a két lábon történő kikapcsolódást preferálja, neki a 42 hektáros tó élővilágát bemutató Morotva-tavi tanösvényt ajánljuk.

 

Szállás tipp! Aki olyan wellness szállodában szeretne pihenni, amely a vízparti természeti környezet nyugalmát ötvözi modern, színvonalas szolgáltatásokkal, annak a szigetközi Diamant Hotel kínál remek lehetőséget a relaxálásra. Tovább a vízparti hotel ajánlataihoz>>

 

 

Győr

A Szigetköz részét alkotja Győr városa is, ahol szintúgy számos gyönyörű látnivaló és lehetőség vár ránk. A Rába közepén találjuk a Radó-szigete, amely műemléki környezetben fekszik és ahol a város legszebb parkjában sétálgathatunk. Kihagyhatatlan szórakozást nyújt a Xantus János Állatkert és a Szent László Látogatóközpont is, így aki szeretné tüzetesen bejárni a várost, mindenképp többnaposra szervezze a Szigetközhöz tett kiruccanást.

Győri szállásajánlatok a pihentető kikapcsolódáshoz>>

Látnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben - Győr, VárosházaLátnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben - Győr, Városháza

 

Lébény

Győrhöz közel találunk egy másik várost, Lébényt, ahol a román stílusban épült középkori keresztény templomot, a Szent Jakab apostol-plébániatemplomot azoknak ajánljuk, akik kedvelik a gyönyörű egyházi alkotásokat. Mellette a városban két emlékművet is megtekinthetünk, az I. világháború áldozatainak emlékére és a II. világháború emlékének állítva.

Szállásajánlatok a környéken>>

Látnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben - Szent Jakab Templom, LébényLátnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben - Szent Jakab Templom, Lébény

 

Bábolna

Ha a másik irányba indulunk, akkor pedig Bábolnán köthetünk ki. Az itt található Ménesudvarban egy, az 1700-as évek legelején épült kastélyban gyönyörködhetünk, törzsménistállójában pedig Shagya-arab és arab telivérekkel is találkozhatunk. Luxusban nem szenvednek hiányt, hiszen még az etetőik is vörös mészkőből készültek. A virágokkal, szobrokkal és szökőkúttal díszített udvarban hangulatos sétákat tehetünk és meglátogathatjuk az 1710-ben ültetett öreg akácfát, mely Közép-Európa legöregebb (ismert) akáca. A lovardával szemben az a város szimbólumaként számon tartott Hősök kapuja található, mely 1938-ban épült. A lovarda mellett pedig a fogathajtás és a hajtósport történetét ismertető kocsigyűjtemény látogatható. Ha már itt járunk, a Ménestörténeti kiállítást sem szabad kihagynunk!

Látnivalók, kirándulási- és programlehetőségek SzigetközbenLátnivalók, kirándulási- és programlehetőségek Szigetközben

 

Miután megismertük a hely lovas történelmét, a Bábolnai Fürdőbe vezessen utunk! A régi idők paraszti világát idéző fürdő a modern igényeket kielégítő pihenést kínál 3 termálmedencéjével, nyáron nyitva tartó strandjával és mesés szaunavilágával. A Csikó Szaunában nyírfa csokrokkal hozzák közelebb a természetet, a Levendula szaunát pedig a lila virágok illata lengi körbe. A Szivárvány szaunában fényterápia vár, a Pajta Szaunában pedig ha szerencsénk van, elcsíphetjük a felöntő programok egyikét, melyek textilmentesek. 

Szállásajánlatok Bábolna környékén>>

 

Hédervár

Tovább menve Győr és Mosonmagyaróvár között találunk egy községet is, Hédervárt, ahol kis hazánk vélhetően legidősebb fáját, az Árpád-fát is megtekinthetjük. Számos egyházi emlékmű mellett a Khuen-Héderváry Kastély és annak parkja gyönyörű látványt nyújt. Előbbi különlegessége, hogy nincs két egyforma szobája. Napjainkban sajnos a kastély határozatlan ideig nem látogatható, naprakész és részletes információért érdemes a község hivatalos kommunikációs felületein érdeklődni, mielőtt oda látogatnánk.

Szállás tipp!Mesés pihenés vár távol a város zajától a hédervári Lovas Vendégházban>>

Héderváry KastélyszállodaHéderváry Kastélyszálloda

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Top 12 vidéki szálloda és vendégház, ahol lehet lovagolni
Magyarország lovasnemzet, és ennek megfelelően rengeteg olyan szállás közül választhatunk, ahol a kikapcsolódás részét képzik a jobbnál jobb lovas programok. Ezekből mutatunk most néhányat.

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Idén júniusban, Tiszaderzs határában nyit a Kenguru Park, ahol egy sejtelmes földrész, Ausztrália különleges állatvilágával találkozhatnak a látogatók. A park névadóihoz, a benett kengurukhoz pedig igazán közel kerülhetnek!
Végre beköszöntött a nyár és a fagyiszezon! Az országban jobbnál jobb helyeket találunk, ahol hódolhatunk ennek a frissítő édes élvezetnek. Lássuk hol érdemes idén megállni egy hűsítő gombócra! De vigyázzatok, mert ezeken a helyeken egy gombóc nem lesz elég!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Jártál már itt? Bakancslista 2025-re 10+1 természeti kinccsel
Összeírtad a 2025-ös bakancslistádat? Ha nem, akkor van egy jó hírünk: mi már megtettük helyetted! Böngészd át gyűjteményünket, ahol 10+1 varázslatos természeti kincset találsz! Vajon mindegyiket láttad már?
A bányászváros rejtett szépségei - barangolás Tatabányán és környékén
Tatabánya nem csupán ipari múltjáról híres; változatos látnivalói révén is egyre népszerűbb úti cél a kirándulók körében, a város és környéke lenyűgöző természeti képződményeket, történelmi emlékhelyeket és kulturális érdekességeket kínál, amelyek bepillantást engednek múltjába és fejlődésébe. Ebben az összeállításban Tatabánya legérdekesebb nevezetességeit mutatjuk be, amelyek garantáltan maradandó élményt nyújtanak minden látogató számára!
Téli csodák nyomában: 10 varázslatos kirándulóhely Magyarországon
Télen hajlamosak vagyunk bezárkózni a négy fal közé, hogy a meleg szobában üldögélve várjuk a tavasz első jeleit, pedig a hideg hónapokban egy egészen másik arcát mutatja a természet. Összegyűjtöttünk 10 olyan helyet, ahol a hóval borított tájak, a csend és a nyugalom az ismert helyszíneket is új köntösben tárja elénk, úgyhogy ideje felhúzni a télikabátot!
Jártál az oroszlánsziklás várban? 5+1 varázslatos kirándulóhely Magyarországon
Feküdtél már hanyatt a Kéz-kilátó tenyerén, miközben a hegyekbe veszett a tekinteted? Végigjártad már Boldogkő várának Oroszlánszikláját? Ha még nem, akkor nincs mire várni, mert Magyarország 5+1 varázslatos kirándulóhelye minden évszakban szuper választás.
8 vadregényes várrom az országban, melyek a történelemről mesélnek
A hazai várromok lenyűgöző emlékeket és lélegzetelállító panorámákat kínálnak, amelyek egyaránt elvarázsolják a történelem szerelmeseit és a természetkedvelőket. A cikkben bemutatott nyolc helyszín között akadnak eldugott, vadregényes romok és népszerű kirándulóhelyek is, melyek mind-mind izgalmas felfedezéseket ígérnek. Ismerjük meg együtt ezeket a múltba révedő kincseket, ahol minden kő egy-egy történetet rejt!