Programok a március 15-i hétvégére a Sóstói Múzeumfaluban
A 9.00 órai kapunyitást követően 9.30 órakor a Kisvárdai Huszár Bandérium és Történelmi Hagyományőrző Egyesület lovas felvonulása fogadja a kedves látogatókat. A jóvágású huszárok egész nap a helyszínen lesznek, és Koszta Zoltán vezetésével, interaktív huszártáborban mutatják be a nemes könnyűlovasok életét, mindennapjait. A „mese magáért beszél”, éppen ezért 10.00 órakor Pintér Zsolt élőszavas meséje várja a faluközpontba az érdeklődőket.
10.30-tól a „Minél cifrább, annál szebb” címmel Nagykanizsáról érkezett vándorkiállítás tekinthető meg, amely a gyönyörűen díszített zalai viseleteket mutatja be. A jó magyar virtus is megmutatkozik a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának segítségével, akik a néptáncbemutató után táncházba invitálják az érdeklődőket. Természetesen a katonai toborzás legfontosabb része, az igazi magyar verbunk is elleshető, netán kipróbálható a táncházban.
12.00 órakor egy izgalmas szellemi táplálék várja a látogatókat. Terítéken a forradalom: Kossuth-kifli, Petőfi-rostélyos és társai. Dr. Holmár Zoltán előadása a faluközpontban ízelítőt nyújt a régmúlt idők étkezési szokásaiból. Mindezek után Berényi Richárd, az Ösvény Projekt megálmodója, előadásával fontos kérdésre ad választ: kell a kávé a magyarnak?
13.00 órakor Cibere vajda és Konc király mesés párviadala elevenedik meg a Merende Műhely segítségével. 14.00 órai kezdettel a kisvárdai huszárok lovas ügyességi bemutatót tartanak, később pedig 15.00 órakor egyenruha mustrával és huszáros ügyességi feladatokkal várják a látogatókat a faluközpontba. A vendég a nemzeti ünnep alkalmából a 1903-as számú Dávid Cserkészcsapat, akikkel karöltve Kossuth-nótákat énekelhettek és tanulhattok meg.
A falusi vásár, az ételkóstoló, a népiskolai tanítási óra és betűvetés, a Lenka-műhely és a kocsmárosné kínálata, a kosaras körhinta vagy a Méhecske JátékTér népi játszóudvara és a gyógyteakóstoló ebben az esztendőben is elmaradhatatlan elemei a programoknak. A térképes kincskereső játék, a kézműves foglalkozások és a fakard készítésének lehetősége Tordai Zoltánnal amolyan forradalmi lelkülettel várják az érdeklődőket. A Ösvény Projekt kávézó segítségével megidézzük a Pilvax Kávéházat.
A programok végeztével a Múzeumfalu 17.00 órakor zárja kapuit.
A nemzeti ünnep alakalmából március 15-én a belépés díjtalan.
A nyitórendezvény második napján is megannyi színes és értékes programmal várják „forradalmi lelkületű” látogatókat. A nemzeti ünnephez kapcsolódva két időpontban lép a mélyen tisztelt publikum elé a Merende Műhely. 10.00 órakor a Három kívánság című páros alakoskodó mesét, 13.00 órakor pedig a Kőleves című társasjátékot hozza el önöknek a Gödöllői Társulat. A vasárnapi kínálatból sem hiányozhat a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának jóvoltából egy fergeteges néptáncbemutató és az azt követő táncház.
10.30 órakor nyitják meg a híres műhelysoron a Patika nevet viselő új, állandó kiállítást. A tárlat megálmodója Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a Sóstói Múzeumfalu intézményvezetője, területi múzeumigazgató. 12.00 órai kezdettel újra Terítéken a forradalom, Dr. Holmár Zoltán ezen a napon is szeretettel kínálja étlapjának érdekességeit, például a Jókai-bablevest vagy a Széchenyi-fagylaltot. Vendég a MagicHerb, aki a természet erejét hirdeti termékein keresztül. A Kisvárdai Huszár Bandérium és Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagjai ezen a napon is interaktív huszártáborban mutatják be a valamikori huszárok életét.
Kóstoljatok finom kávét az Ösvény Projekttel a megidézett Pilvax mellett, készítsetek fakardot, a kisebbeket pedig a Méhecske JátékTér népi játszóudvar várja.
Március 15-én a belépés díjtalan.
Március 16-án egységesen 1.200 Ft/fő áron váltható kedvezményes belépőjegyet a rendezvényre.
6 év alatt a belépés ingyenes.