Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A téli Somogy

Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem BonnyaSomogy Kertje Üdülőfalu és Étterem Bonnya a térképen

Gyenge 2014. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. december 31.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Másodjára jártunk (azt hiszem utoljára) a Somogy Kertje Üdülőfaluban.
A 2014 szilveszteri időszakot "próbáltuk" meg eltölteni a helyen, kevés sikerrel.
Kezdődött azzal, hogy érkezésünkkor a kijelölt szoba fürdőkád része hagyott némi kívánnivalót maga után (konkrétan penészes volt a fürdőkád és a csempe közötti fugasor).
Azt gondolom, elvárható (lenne) egy ilyen probléma megoldása, hiszen ez nem egyik napról a másikra jelentkezhetett, vagyis takarításkor ezt észlelni kellett volna.
Megjegyezném, hogy a takarítónő elmondása szerint a penészsor javítását már jelezték a karbantartónak, aki ez ideáig nem ért oda. Ezen túlmenően látszott, hogy a fürdőkád, és a vizesblokk többi felszerelése sem most volt takarítva.
Jelezvén észrevételemet a recepción (abszolút kulturált hangnemben tettem mindezt - ennek később még jelentősége lesz) egy úr (akit vezetőnek gondolunk) kioktató hangnemben tájékoztatott arról, hogy más szobát ebben az épületben nem tudnak biztosítani, s a falu egy másik pontján szállásolnak el (ez nekünk tulajdonképpen problémát nem okozott, szeretünk sétálni).
Elmenvén a másik épületbe (Pusztai ház) a vizesblokk ismét némi kívánnivalót hagyott maga után (mennyezeten fúrhattak valamit, de forgácsot és egyéb törmeléket elfeledték a zuhanyzóból feltakarítani. Ezért az észrevételért inkább már nem is szóltunk.
Hideg lévén elvártuk volna a szoba fűtését, ezt nem sikerült három nap alatt sem orvosolni. Este kilenckor a radiátor jéghideg, s bár szóltunk a recepcióra, hogy valamit csináljanak, sok minden nem történt.
Második nap délelőttjén egy szakember megjelent, a radiátor kifolyó sarokszelepét zártabb állapotba tette, ezzel csak azt érte el, hogy az addig langyos radiátor még hidegebb lett.
Bár négy alkalommal jeleztük, hogy fázunk, egyetlen egyszer sem ajánlották fel, hogy hoznának plusz fűtést (igaz a villanyradiátort a rendszer nem is bírta volna el). Utolsó nap reggelén ismételt kérésre kaptunk póttakarót, miután éjszaka a mínusz -12 fokos hidegben 16 fok volt a szobában.
Sajnos a két nap alulfűtés következtében sikeresen megfáztam, belázasodtam, így a párom unszolására a végdátum előtt hazajöttünk.
Megjegyezném, bár az üzemeltető elismerte, hogy vannak, illetve voltak fűtési problémáik (nemcsak nekünk volt ez irányú rossz tapasztalatunk), de miután elmondtuk észrevételünket, hogy talán 2014-ben elvárható lenne meleg szoba biztosítása (napi 20 e Ft/2 fő részére), s hogy itt betegedtem meg, az úr, akit már az elején is több mint sértő hangnemet ütött meg, felcsapott "távgyógyítónak", s elmondta, hogy véleménye szerint már betegen érkeztem ide, úgyhogy ne is csodálkozzak, hogy ilyen állapotba kerültem.
Nem volt kedvünk sem vitatkozni, sem reklamálni (igaz, mikor ezt az okfejtést, a sértő stílusban előadta, földbegyökerezett a lábunk), fogtuk magunkat, s eljöttünk.
Megjegyzem, folyamatos panasz és jelzés ellenére nem történt semmi, továbbá semmilyen kompenzációt nem ajánlottak fel. (Teljes ár részleges szolgáltatásért?)
A recepciós hölgy (Fonyó Gabriella), valamint a személyzet többi tagjának kedvességét és segítőkészségét, valamint az ételek minőségét kiemelném, ennek ellenére nem tudunk jobb értékelést adni.
Elgondolkodtató, hogy szabad-e ilyen hozzáállással vendéggel kommunikálni, illetve a felmerült problémát így "orvosolni".

Sajnos: sohatöbbet...
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Átlagos

Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem további értékelései

2024.02.22a párjával
Kiváló
Természetközeli, különleges hely az erdő kapujában. Nagyon friss a levegő, éjszaka szinte a csöndtől nem tudtam aludni, szokatlan volt (belvárosban élünk). A személyzet kedves volt és segítőkész. Kár, hogy nem volt épp segway oktató, mert kipróbáltuk volna. Visszatérünk minden bizonnyal.
2023.09.07a párjával
Kiváló
A parkolással nem voltunk elégedettek, az utolsó új ház mellett két autó fért el az árokparton. A ház körül nem volt lépcsőfeljáró, a kavicson botladoztunk, vagy meg kellett kerülni a házat. Az ebédlő megközelítése is nehézkes volt a keskeny lépcsők miatt. Az étkezés minden várakozásunkat felül...
2023.08.21a párjával
Gyenge
Az interneten meghirdetett szolgáltatások messze voltak a valóságtól. Medence koszos algás. Szaunánál nincs ágy hogy utána kicsit pihenjen az ember. Reggeli, Vacsora idő szűk 1 óra. Kaja sokszor fél órát csúszott. Apartmanban nincs hűtő. A bár étterem este 18 kor ált. bezárt. Matrac kényelmetlen,...

A Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem legnépszerűbb csomagjai

 Bonnya - Csobbanás az Igali Gyógyfürdőben (min. 2 éj)
Csobbanás az Igali Gyógyfürdőben
72.162 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Bonnya - Két ünnep között (min. 2 éj)
Két ünnep között
131.960 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
76.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Lövér Sopron - Senior csomag örökifjaknak
Hotel Lövér Sopron
67.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hotel Napfény Zalakaros - Kedvezményes ajánlat félpanzióval
Hotel Napfény Zalakaros
73.620 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval