Külön ajándéka a sorsban

A bonyhádi Völgységi múzeumban nagy logisztika zajlott éppen, itt van ez a fazon Budapestről, aztán mindent látni szeretne, mi legyen vele? Persze, persze, letelefonált, előre jelezte... odajött egy magas férfi, hogy maga az X. Y.? És mondott egy nevet. Nem, nem vagyok, és mondtam a saját nevemet. Maga telefonált ezért meg azért? Hát bizony telefonáltam ezért meg azért. Szó szót követett, Bonyhád összefogott értem, egy vezetőt kaptam a Völgységi múzeumba, azonnal hírnököt szalasztottak egy másik hölgyért, aki éppen betegszabadságon volt, hogy rögtön jöjjön be, mert itt van egy ilyen vendég, stb. Így azután egy csomó helyre eljutottam, ahová nem is reméltem. A szabadságról bejött hölgy beült a kocsiba velem és máris indultunk az Ermel-Vojnits mauzóleumba. A neten az van írva, hogy zárva van, ezért nem próbálkoztam, a kulcs viszont ott volt velünk, tehát nem volt már zárva. És zavartalanul, korlátlan ideig csodálhattam a kriptakápolnát, mesésen rendbehozták, amit láttok díszítést, az csupa Zsolnay kerámia, és, mivel borús idő volt, hát az ajtóban állva az üveglapon keresztül látszott a koporsó is. És most idézet következik, a precízebb adatokkal: "Vojnits Barnabás szabadkai földbirtokos és Perczel Etelka 1833-ban kötött házasságuk egyetlen lánygyermeke volt Vojnits Erzsébet. Perczel Etelka az a Vörösmarty szerelmes verseiben megjelenő, a rangbeli különbségek miatt számára elérhetetlen és a tanítványainak a Perczel fivéreknek a leánytestvére, akit a költő itteni tanítóskodása idején ismert meg. Vojnits Erzsébet életében háromszor házasodott és a harmadik férje volt a bonyhádi Ermel Gyula evangélikus lelkész, aki alapján felvette az Ermel-Vojnits nevet." Ezt én sem tudtam volna jobban leírni. Miután kigyönyörködhettem magam, kisétáltunk a temetőbe, éppen a kriptakápolna mellett van Perczel Mór tábornok sírja, hát, nem akármilyen hely ez. Kívánom nektek is, hogy legyen ilyen szerencsés napotok, amibe váratlanul ennyi élmény fér bele.