Országjárás

Sohasem jártam még Borsodivánkán, azt hiszem. Betérve a faluba észak felől, nem sokkal a lakott terület elején van egy tábla is, hogy itt egy Fehér Akác nevű helyi nevezetesség van. Lássuk, rikkantottam. Nagy, árnyas lombú fák alatt áll a presszó, furán két tagból tevődik össze az épület, amikről csak belül derül ki, hogy közös belső terük van. Parkolóhely akad bővel, alig jár itt valaki. De lehet, hogy máskor népesebb, amolyan félig kocsma jellege is van. Kint a teraszon leültünk, bent a pultnál már csak én barátkoztam a kiszolgáló hölggyel. Kedves volt, ilyen helyeken megkérdezik, hogy mi újság, átutazóban? Aztán hová, hová? Üdítőt is kértem, meg valami cappuccinóra is fájt a fogam. Ez érdekes volt, valami fura bögrében készült, mindenféléről beszéltünk, hogy mi legyen benne, végül a tejszínhabomra kakaópor is került. Valahogy minden volt ebben, inkább egy édes vízre emlékeztetett, semmiféle kávénak a nyomát nem találtam benne, de eliszogattam. Forró volt. Közben érkezett valami pár egy kislánnyal a szomszéd asztalhoz, és elképesztő információkat osztottak meg egy idősebb, ott sörözgető úrral az oltásokkal kapcsolatban. Riasztó volt hallani, hogy milyen keveset tudnak az emberek a védőoltásokról és milyen pletykák kelnek lábra és hogyan. Szóval, egy kis üldögélés után ott is hagytuk a helyet.