Kiváló
2013. decemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2013. december 17.Ajánlom a helyet másoknak is!
Kedvemre való, hogy a porondmester fogad, s a legjobb asztalhoz vezet. A porondmester kifejezés helytálló, mert később azt látom, hogy a pincérek afféle huszonéves akrobaták, úgy tűnik három karjuk van, s röpködnek, mint akiket erős rugóval egész napra felhúztak.
A levest hamar és gyorsan hozzák. (A hamar a rendeléstől számított idő, a gyors pedig a pincér haladási sebessége.) A főételre kicsit várni kell, elővesszük hát a türelmünket, lássuk, mit csinál. Rózsát terem. Az ételekre jellemző az „újragondolva”. De tényleg. Minden étek harmonikusan, s biztos kézzel fűszerezve, picit a szokásostól eltérve éppen csak annyira, hogy örvendjünk neki, mint amikor Kolumbusz felfedezte, hogy van még rum a hajó aljában. Ötletes a tálalás, pl. a harcsa pörkölthöz a túrós csusza baconba csavarva, hengeresre préselve. Ránézni is jó, s ne feledjük, az ember először a szemével eszik. A desszertnél még fokozódik a kreativitás. A fincsi ízek meglepő formákba zárva, rájuk, melléjük a díszítés pazar. A cukrászuk előtte kisplasztikus szobrász lehetett, vagy majd az lesz.
Az italválaszték széles. És hosszú. És mély. Elsősorban a hazai borokat kínálják, nagyon helyesen. Ezért piros pontot adok nekik. (Pontosabban, nagy vörös foltot az abroszra, rögtön cserélik.) A galérián gyermekeknek játszósarkot alakítottak ki, örző-védő-játszó kisaszonnyal. (100 %-os biztonsággal dolgozik, még eddig egy gyermek sem veszett el.) A leány sugárzóan csinos, minek folyománya, hogy némely apukák a gyerkőcök közé térdepelnek, s színes filccel szívecskéket rajzolgatnak, fölöslegesen.
Az étterem erdő szélén van, gondoltak a megéhezett turistákra, kínálnak egyszerű, olcsó ételeket. De, aki külföldi vendége előtt akar villogni, különleges étkekre sokat költeni, itt megteheti. A főpincérnél mindenféle módon lehet fizetni. És kell is. Ez részükről nem tőről metszett harácsolás, hanem ezen a környéken elterjedt népszokás, hogy aki fogyasztott az fizet. (Aki nem akar fizetni, azt tájidegen.)
Látom, egy házaspár, az ebédet bevégezvén, edényben ételeket, szatyorban sütit visz valakinek. Jó neki.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Budai Gesztenyés Étterem és Kávézó további értékelései
2020.08.05a párjával
Jó
30. házassági évfordulónkat ültünk be megünnepelni a férjemmel. Tökéletesen éreztük magunkat, kiváló ételt ettünk és a két pincér fiatalemberről is csak szuperlativuszokban tudok beszélni. Amikor kézhez kaptam az étlapot, akkor azért szembetünt,hogy 1( !) db. vegetáriánus étel szerepel rajta. Én...
2018.02.05családjával
Jó
Először (de lehet, nem utoljára) a Gesztenyésben. Tegnap maradt még időnk egy késői ebédre, hazaindulás előtt, a hétvégi autótesztelős kirándulás után. A lányom (édesmindegyblog) javasolta, hogy próbáljuk ki, és jó döntés volt. Az ételek látványosak, és finomak voltak. A felszolgálónk egy...
2018.01.29a párjával
Jó
A hely hangulatára és a remek kacsamellre emlékezve tértünk vissza az étterembe. Télen nagyon hangulatos volt a kandalló mellett ülve vacsorázni, a pincérek közül az egyik rendkívül udvarias, készséges volt, a másik, fiatalabb felszolgáló felszínes. Az üdvözlőfalatkához járó saláta öntete...
Népszerű szállások a környéken
The Hotel Unforgettable - Hotel Tiliana by Homoky Hotels Budapest
230.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
75.888 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval