Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
De a megérkezés csupa öröm volt, szóval örültek nekünk nagyon, mindenki szuperkedves volt, szinte kérés nélkül elmesélt a tünemény szőke lány minden apró részletet minden sütiről, gyakorlatilag egy tárlatvezetést kaptunk, aminek a végén az ember zavartan, kiguvadt szemmel áll, hogy hűűű, akkor most mi legyen? Némi kétségbeesés után én is a Hédoniste-et választottam, meg a Mémoire-t is, nejem meg kért egy Caramel Choux-t, azután nekiültünk örömködni, és nem bántunk meg egy lépést sem, amit idáig megtettünk. Itt legyen egy apró észrevétel, feleségem utóbb megjegyezte, hogy egy jobb cukrászdában, de néha még egy rosszabban is, egy kis pohár vizet kérés nélkül kapunk egy süteményhez, itt ez elmaradt. Közben kisétált az asztalunkhoz egy másik lány is, és egy kistányéron kérés nélkül feladott mintafalatkákat a kétféle választható bejgliből, amiket megkóstolva egyik ámulatból a másikba estünk. Néztük a szürke felhőket, a saras esőt az ablakon át és arra gondoltunk, hogy hopp, innen kéne majd bejglit rendelni akárhogy is van ez. . . A belső térről ZigZag mindent leírt, az a kék-sárga-arany kompozíció roppant ízléses, de valahogy nincs egészen kihasználva még a tér, rosszul mutatnak az üres pultrészek is, ezzel még kellene kezdeni valamit. De nem egy intim hely, nem az, ahová beülsz cseverészni, nincs hová elbújni, itt szem előtt vagy, de jó szemek előtt. A tea, amit később kértem külön történettel bírt Ceylonról meg a magas hegyekről, meg az öreg fákról, jó ez így, ezt is megkapod egy kártyán leírva, ha érdekel, és fokozzák a részletek a hangulatot. Na, de végül is. . . a hely nem egy népkonyha, és nem is egy szociális intézmény. Ára van a szolgáltatásnak, de miután olyan magas minőséget kaptam a pénzemért, amit csak nagyon ritkán, nem neheztelek érte, ennyibe kerül, önként jöttem, és tudtam is, hogy nem olcsó. De ezt az egészet egyszer (vagy többször) át kell élni, meg kell tapasztalni.
