Van, amiről tényleg nincs mit írni

Tegnap voltam olyan bátor, és a nagy, messzi, törökbálinti kiruccanás után enni képzeltem valamit, jaj, hát itt jövök éppen egy úton Törökbálintról Budapest felé a sztrádára, és éppen itt van a budaörsi TESCO, ahová régen 1-2 hetente jártam vásárolni. Meg enni is. Most is idevetődtem, Micsoda kihaltság... ezt mindig újra és újra megállapítom, nem tudom, miért, de itt olyan nyüzsgő élet volt, mint nemzeti ünnepen a ligetben! Egymás sarkát taposva hömpölyögtek az emberek. A nagy, hatalmas gyerekketrec az étkezdéknél mindig tele volt sűrű, tömény gyerekzsivajjal, most senki sem volt, néma csend, és látszólag régen nem is használta gyerek. Rajtam kívül ketten, ha eszegettünk ebben a bánatvölgyben. a Wok N' Go-ra esett a választásom, nem tudom, mi lett volna jobb, ez olyan semmilyen sem volt, fafülgombás csirke az unalomig ismert ízzel, hozzá egykedvűen rágcsáltam a csípős káposztát. Elég lehangoló ebéd volt.