Profizmus és zongora

Egy esős estén látogattam az Almárium bisztróba. A barátnőmmel előre foglalt helyünk volt, az Étteremhét alkalmából. El kell mondanom, hogy nekem legalább olyan fontos a hely “lelke” mint az étel. Egy stílusos teríték, amiben elgyönyörködöm. Egy ügyes, de nem mesterkélt pincér. A pont kellemes alapzaj, ami mellett lehet beszélgetni, de a szomszéd asztal már nem hall. Az Almárium Bisztró nagy százalékban jól teljesített nálam. Van a helynek stílusa, nem egy “tele-klisé tucathely”.
Viszont. Ami nekem mániám: egy étterembe se szabadna ilyen vékonylábú székeket használni! Innen üzenem. Ha csak eggyel kevesebb asztallal beérnék, már megoldhatnák. Kényelmes, stabil székek, amin lehet fészkelődni, hátradőlni, és amin nem úgy érzem magam, mint egy fogászati váróban. És stabil asztalok, amik – könyörgöm - nem billegnek. Valamint, kicsit hideg hangulata volt annak a teremnek, amiben mi ültünk, mintha tényleg egy Almáriumban lennél, azaz berakva a polcra az üveg mögé. Azt hiszem ez volt a kritika negatív része.
A rendelt ételekkel mindketten elégedettek voltunk. Szuperek voltak. Előétel, főétel, desszert, mind fantáziadús ízesítéssel, megfelelő hőfokon, szépen tálalva. Abszolút profi. És, nem tudom, hogy ez random esemény-e vagy rendszeres attrakció, de egyszer csak elkezdett valaki zongorázni. Ez, és a barátságos pincér volt az este bónusza. Legközelebb másik termet/asztalt választok, de én vissza fogok menni. Összességében eddig az egyik kedvenc helyem Budapesten.