Nem lett a kedvenc helyünk

A Mammut egyik vendéglátó helye a sok közül. A két épületet összekötő híd mellett, a megpihenni vágyó vásárlók és a moziba igyekvők is megtalálják. Megtalálhatnák, de nekünk kétszer is volt szerencsénk a párommal egyedüli vendégnek lenni, mikor ott ebédeltünk. (Kuponnal, mert csak úgy éri meg az árát...)
Legutóbb egy négyfős társasággal mentünk. Péntek este nagyobb volt a forgalom. A sarokba ültettek bennünket, mert ott van egy sarokkanapé plusz egy szék. Vagyis le tudtunk ülni. Ettől még a kis presszóasztalka mérete nem változott... Az ételt nem tudták egyszerre kihozni, mert nem fért az asztalra. Kihozták a felét, a pincér pedig árgus szemekkel figyelte, mikor nyeljük le az utolsó falatot, akkor összeszedte a romokat, és hozta a másik két adagot. Ez egyszerűen nevetséges! Mi lett volna, ha nem két egyforma tálat, hanem külön fogásokat rendelünk? Vagy ha nem egyforma tempóban lapátolja be az ételt a társaság minden tagja. Két nappal korábban foglaltunk, talán elég idő lett volna rá, hogy összetoljanak két asztalt. Vagy mondták volna a telefonban, hogy csak magányos farkasokat és párocskákat fogadnak.
A szusi jó volt, a (fél)árát pont megérte. Nagyon finom a levendulás teájuk, de az is drágább az elfogadhatónál.
Hogy pozitív megjegyzéssel zárjam: tetszett, hogy a pincér kihozta a teás dobozt és megszagoltatta velünk a teafüvet. :-)