Vegyes élmény, megfelelő kiszolgálás mellett akár 4 pont is lehetne a gyenge karfiolétel dacára.

A beltér hangulatos, igényes. Jó impressziót kelt, ha a vendég kap egy fogadófalatot, itt korrekt padlizsánkrémet kaptunk helyben sült kenyéren. Az étlap kellőképpen rövid, több fogás is izgalmasan hangzott, nem volt könnyű választani. Vonzó volt a kacsamáj torchon (a szó franciául konyharuhát jelent, a névadás arra utal, hogy a májat vászonba tekerve hőkezelik, ma már persze más anyagot használnak erre; a megnevezés inkább a formát jelenti, akárcsak a terrine esetében), a túró mousse-os málnakrémleves, az omlós marhaszegy vagy a ropogós tésztában sült kakas tarhonyarizottóval.
Végül kértünk Bártfai húslevest, ami házias volt, kellően intenzív ízű, jól elkészített belevalókkal.
A Yukgaejang koreai húsleves újhagymával, hús betéttel jó lett volna, ha koncentráltsága miatt nem fogyaszthatatlanul sós. Kértem hozzá csapvizet, kérdezte is az üzletvezető-tulajdonos fellépésű felszolgálónk, túl sós-e a leves, mondtam, hogy igen. Utólag jöttem rá, hogy meleg vizet kellett volna kérjek, tény, hogy külön kérés nélkül is kaphattam volna azt. Végül a leves elfogyott, mi több, hígítva és a mojitoból kölcsönvett lime-mal ízesítve élvezeti értéke is volt, csökkent hőmérséklete ellenére.
A somlói galuska ízletesnek bizonyult, kár, hogy az étlap által ígért ropogós grillázsból csak jelzésértékű mennyiséget tettek rá. (Kóstoltam még asztaltársaimtól két desszertet, nem részletezem erényeiket és hibáikat, ezek nem befolyásolták az összképet.)
Az amplitúdó két végpontját hagytam utoljára. Az egyik a karfiol, karfiol, karfiol elnevezésű fogás, mely, mint neve is sugallja, három változatban kínálja a vegetariánus konyha eme remek alapanyagát. A szarvasgombásnak mondott püré semmiféle szarvasgomba-karakterrel nem bírt, a roppanósra hagyott párolt változat teljesen fűszerezetlen (s így sótlan is) volt, a sörtésztában készült variáns rendben találtatott. Az egész együtt hiányérzetet hagyott az emberben. Ha egyetlen alapanyagra építünk egy fogást, az nem lehet érdektelen és izgalommentes, annak ütnie kell, ettől távol állt e kísérlet.
Legerősebb fogásunk az egyik Bártfai klasszikus, a ropogós bőrű, belül omlós, jó ízű, old school (párolt, majd sütött) kacsacomb volt, amihez remek zöldséges tócsni-átiratot és sütőtökkrémet adtak.
Az árak jellemzően értékarányosak, a 2990 forintos karfiolos fogás esetében éreztünk aránytalanságot, valamint a 2000 forintra beárazott, a Fűtőház sörfőzde által jegyzett 0,33-as IPA sör esetében. (Összehasonlításul: a Kempinsky szállóban működő ÉS bisztróban a hasonló szintű kézműves sörök ára 1280 és 1480 forint között mozog, de számtalan más példa is hozható a felsőkategóriás éttermek közül.)
A kiszolgálás vegyes érzéseket keltett bennünk. Érzékeltünk némi közvetlenséget és szívélyességet, amit díjaztunk, az akadékoskodást és bezzegelést kevésbé. Azért sem rajongunk, amikor erőltetik az ételválasztás előtti italrendelést, különösen, ha az ember finoman próbálja jelezni, hogy ez még nem aktuális. Furcsa az is, hogy a borlapot csak kérésre hozzák ki, bár ez sokfelé megesik. Nem érdeklődtek arról, hogy ízlettek-e az ételek, pedig lettek volna konstruktív megjegyzéseim, azt pedig egyszerűen sehogy nem kezelték, hogy a koreai leves ehetetlenül sós volt. (Jelzem, környezetem szerint sósabban eszem az átlagnál.) Pedig lett volna rá mód: visszavinni a konyhára, megmelegíteni, elnézést kérni, netán nem feltenni a számlára.
A hibák dacára azzal az összképpel maradtam, hogy van ebben a vendéglőben tartalék, nem sokat kellene változtatni, hogy a Bártfai a progresszív magyar és nemzetközi konyha egyik kiemelkedő budai helye legyen.
A konyha nagy-nagy jóindulattal 4 pont, a kiszolgálás szintén jóindulattal 2.
Így e kettőt egybetve nem tudok három pontnál többet adni.