Azok a szép hatvanas évek!

Az étterembe lépve gyerekkori emlékek törtek rám. Pont így néztek ki azok a kisvendéglők, ahová az átlagos családok is bármikor betérhettek egy kis pacalra, rántott velőre. Ugyanaz a berendezés, lambéria, azok az abroszok.
Most divat a retro, ezt a jelzőt rá lehet húzni mindenre, ami régies, de a Bécsiszeleten látszik, hogy nem direkt alakították ki ezt a stílust, csak egyszerűen "úgy maradt". A helyiséget az adventi koszorű és egyéb karácsonyi dekoráció hivatott feldobni, ami elég vicces így február végén.

Az étterem tele volt, a foglalás nélkül érkezőket nem is tudták leültetni, de ezt nagyon kedvesen és udvariasan közölte a pincér a pechesekkel.

A névadó borjúszelet a vegyes tál legsikerültebb része. Akkora, hogy lelóg a tányérról, vékony, de mégsem száraz sem a hús, sem a panír. A roston sült csirkemell átlagos, a rántott sajt titkát viszont nem tudjuk megfejteni. Csöppet sem krémes és lágy, pedig még meleg. Jó lenne tudni, miből készült, nehogy olyat vásároljak véletlenül.
Köretnek vegyes bécsi salátát választottunk, ami három részből áll, fehér és vörös káposztából és "bécsi" burgonyasalátából. Ez utóbbi lisztes, mázgás leve a káposzta alá folyt, gusztusosabb lett volna külön tálalni.

Ettünk, jól laktunk, de nem hinném, hogy visszamegyünk máskor is.