Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A belgák élre törtek

Belfrit - WestEnd City Center BudapestBelfrit - WestEnd City Center Budapest a térképen

Kiváló 2021. novemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2022. január 1.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Westend Bevásárlóközpontban található számtalan gyorsétterem, kifőzde között számomra most az egyik legjobb a Belfrit. A belga lánc már évek óta jelen van a hazai piacon, de túlságosan nem futottak fel, talán ezért nem is zuhantak be, hanem tartják magukat. Sőt, szerintem sokat javultak, a középszerűségből felelé tudtak lépni. Éppen ezért a maga nemében én az 5 pontos helyek közé soroltam be. Az étlap nagyon széles, igaz, hogy mirelitből dolgoznak, de ezt nem is titkolják, és az ételeket mind frissen sütik, nem előre betárazzák. Itt nincs mikrózás! Ez számomra óriási pozitívum. Továbbá tetszett az is, hogy kicsit mást kínálnak, mint a többi hasonszőrű nemzetközi gyorsbüfé lánc. Itt is van hamburger, többféle, de ezen kívül még számos más érdekes étel is. Itt a menünek alapvető része a saláta és a szószok, ami nem merül ki a majonéznél vagy a ketchupnál.
Árban is megfelelőnek tartom.
Legutóbb garnélarákot ettem Orly módra (sörtésztában) salátával, fűszeres burgonyával (1790 Ft), valamint a gyerekeknek vettem churrost (750 Ft/adag), ami nagy kedvencük lett.
Tiszta, kulturált a hely, kedves, vendégcentrikus a személyzet, 2 hölgy dolgozott, sürgött-forgott náluk.
Az elvitel esetén nem számolnak fel pénzt a csomagolásra, még egy pozitívum.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (35)
Belfrit - WestEnd City Center Budapest - Étel/italBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étel/italBelfrit - WestEnd City Center Budapest - BelsőBelfrit - WestEnd City Center Budapest - BelsőBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - EgyébBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Külső képBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Külső képBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étel/italBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étlap/itallapBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étel/italBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Külső képBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étel/italBelfrit - WestEnd City Center Budapest - BelsőBelfrit - WestEnd City Center Budapest - BelsőBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étel/italBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Külső képBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étlap/itallapBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étlap/itallapBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étlap/itallapBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étlap/itallapBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étlap/itallapBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étel/italBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étel/italBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Étel/italBelfrit - WestEnd City Center Budapest - Belső

Belfrit - WestEnd City Center további értékelései

2017.12.31egyedül
A Belfrit már évek óta, talán már a nyitás óta működik változatlan helyen a Westend Bevásárlóközpont alsó szintjén, a DM és a SPAR közelében, a hátsó lépcsőnél. A belga gyorsétterem sokféle frissen sütött, bundázott, rántott menüt kínál. A burgereken túl húsok, halak, tengeri herkentyűk,...
Népszerű szállások a környéken
Arcanum Hotel Békéscsaba - Napi árak reggelis ellátással
Arcanum Hotel Békéscsaba
34.320 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Pihentető napok Kiskőrösön - korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár - Kastélyélmények 2 éjszakától kedvezménnyel
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár
96.152 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval