Átlagos
2024. augusztusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. augusztus 29.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Szóval, annyi év után, ma eszembe jutott mégis, hogy elkullogok a Borpatikába enni valami. Hátha. Fűződtek ide kellemes emlékek is, meg nyomottak is, de az utóbbi időben, nem tudom hogy, de feldobott a Facebook pár Borpatika reklámot, én meg csak csodálkoztam, hogy na, mi van, megújultunk, megújultunk? Így aztán ide utaztam. Az utcán kellemes, árnyas kiülő terasz, de mi van bent? Pult a szokásos, körülötte most egy szál ember sem volt, csak egy viszonylag barátságtalan fiatal fickó tevékenykedett bent, a hátát mutatta, mintha nem akarna velem szóba állni, aztán csak úgy foghegyről mégis., Itt az étlap, itt kell rendelni, és a markomba nyomott egy lapozható spirálfüzetet. Elszerencsétlenkedtem vele, aztán rántott csirkemájat kértem petrezselymes burgonyával, meg hozzá uborkasalátát. Lemásztam a lépcsőn a mélybe, tényleg dohszag van most is, kissé igénytelen egyszerűség. Itt sokat kell várni, vendég alig, egy háromfős család ült csak az átellenben. Ők is soká kapták a kaját. Itt lent nincs térerő, nincs net, csak ülsz és szomorúan nézel magad elé, és bánod, hogy idejöttél. Kicsit félhomály van. A zene szól a hangszóróból, lement a Neoton Santa Mariája, aztán valaki valahol felerősítette a hangot és attól kezdve idegesítőbb lett a Retro rádió. De végül megkaptam, nem volt nagyon jó és nem volt nagyon rossz, egy kicsit az uborkasaláta túl puha volt, de nem rossz ízű, a krumpli egy része egy kicsit túl zsíros volt, de nem bántóan, a máj meg egészen rendben volt. Szóval, nem bántam meg, különösen annak fényében, hogy mindezért nem fizettem összesen 3000 forintot!! Hát ez manapság azért elég ritka!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Borpatika további értékelései
2025.01.16egyedül
Átlagos
Hosszú idő után ismét Bertalan Lajos utcai Borpatika nevű nagymúltú legendás kocsmába, melynek meleg konyhája még mindig működik. Mint már írtam, 1992-ben már biztosan jártam itt, volt akkor egy több generációs családi borozásunk ezen a helyszínen. Élvezhető házias ételeket kínálnak továbbra...
2024.12.10egyedül
Jó
Végre lett egy kedves, bájos hölgy a pultban! Erre vártunk! Ha Ő lesz legközelebb is akkor szívesen jövünk! Már rá fért a helyre!
2024.11.19
Szörnyű
Igazából ez egy egész tűrhető hely lenne, ha valaki végre kitakarítana - mindenféle értelemben. A héten ismét elkövettük azt a hibát, hogy betértünk oda. Nyáron voltunk ott utoljára, és kíváncsiak voltunk, változott-e valami. De semmi. ...Nyáron leültünk a kinti deszkatákolmányra, ami úgy...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Piroska Bük, Bükfürd?
135.061 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Hotel Aurum Hajdúszoboszló
90.210 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szalajka Fogadó Szilvásvárad
53.010 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel