Átlagos 2018. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2018. augusztus 21.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Őszintén szólva, nem teljesen értem, hogy a két nagy, nem kézműves hamburgerláncról miért nem egy-egy helyen lehet értékelést írni, ugyanis aki egy éttermükbe bement, az bement az összesbe. A kaják ugyanazok, a kiszolgálók ugyanazok, a berendezés ugyanaz. Itt is Whoppert ettem hagymakarikával (a szerencsekarikával itt nem volt szerencsém: mind szottyadt volt), és minő döbbenet: ugyanolyan volt mint máshol. Fentiek ellenére a tömegtendenciától eltérően én Kingék hambijait jobban szeretem, mint a másik hasonló nagy láncét, de aztán lehet, hogy ugyanazt eszem mind a két helyen.....
Van ez a nyomi hagyomány, hogy az ember egy évig nem megy, aztán egy év után újra mehet, újra értékelhet, és ennek sokszor értelme is van, mert van, hogy az étterem javul vagy romlik vagy profilt vált, vagy valami történik közben. Na, egy gyorsétterem esetén erre minimális az esély. Na, de akkor...
Allee felső szint, gasztro-sziget a helyszín, hétköznap ebédidő. Megérkeztünk és tömeg van. Ettem már itt párszor korábban is, de most írok róla értékelést is. Nem ez volt az eredeti terv, hanem a B.M. monogramos szomszédos burgerező, de ott nagyon hosszú lett volna a várakozási idő. Nekünk...
Ma átvettem a mozijegyemet, amit neten tetettem félre, de korán kell érte menni, különben elvész, így hát felszabadult közel egy órám, hogy talán koradélután itt egyek is valamit. És nem kell mindig maori meg kun éttermekbe járni, jó lesz nekünk a hagyományos, a hazai, a jó, öreg, Burger KIng is....