Minőségi kolbászsütő

A minőségi kolbászozókat meg kell látogatni, ez elvi kérdés. Legalábbis annak, aki ínyencnek tartja magát. Kezdetben valaha ugyebár a kb. két éve nyitott Faszaládé (remek volt!), majd jött a Töltő (ez tán még jobb) s most itt van a Butifarring, mely egy barcelonai hely testvére, ez a kettő van belőlük a világon összesen.
Örülnék, ha megmaradna, de sajnos ritkán látok bent embert. Van vagy két hete, hogy benéztem ide, de annyira bosszantott, hogy a 990 forintos alapjáratú kolbász nem kapható, hogy kifordultam, nem akartam csirkéset kérni, az egyrészt drágább (1290), másrészt nem rajongok érte, a gombás meg a gorgonzolás 1500 volt, azt sokallottam.
A minap arra járva ismét benéztünk egy kedves kulináris kalandtársammal, megegyeztünk, hogy elosztunk ketten egy hiper-hotdogot, ahogy nevezni szoktam ezeket az extra minőségű szendvicseket.
A csirkés volt a legolcsóbb, a 990 forintost le is vették a étlapról. Úgyhogy rendeltünk csirkést. A kolbász és a zsemle nagyon jó volt, az ízesítő szósztól nem voltam oda, a Töltő messze jobb ebben. A kiszolgáló kommunikatív, de azért nem mindig találja meg az adekvát reakciót. Amikor társam azt mondta jóindulatúan, hogy mi majd jó hírét visszük a helynek, egy szóval sem mondta, hogy köszönöm, sőt, mintha kicsit elhúzta volna a száját, azt üzenve, hogy „áh, az úgysem sokat számít.” Elemi udvariatlanság ez, ugyebár. No mindegy, a hely nem rossz, szerettük az egyszerűséget is, tartanak vagy 5 féle kolbászt szendvicsben és spanyol sört. Meg némi üdítőt. De ez kevés lesz a megmaradáshoz, különösen, ha az ösztönös, vélhetően nem rosszindulatú arroganciát is hozzátesszük.