Sejtettem, hogy ügyesen van fényképezve, és igazából nem ilyen szép. És annak ellenére túlzásnak tartottam még a kedvezményes árát is, hogy nagyobbnak képzeltem, mint amekkora a valóságban. Mégis úgy éreztem, nem hagyhatom ki. Ha végre teljesül az ember régi vágya, na jó, nem pont az, és nem pont úgy, de mégis. . . , hát nem teheti meg, hogy elmegy mellette. Bementem a Váci utcai aprócska boltba, bejött utánam egy addig kint ücsörgő fiatalember is, akiről azt hittem, vendég. Felvette a rendelést, aztán együtt kijöttünk a ház elé. Van kint három magas asztal, bárszékekkel, meg egy külön asztal a főnöknek, gondolom, csak akkor tartózkodik a levegőtlen kis helyiségben, ha muszáj. Kb. 10 perc alatt elkészült a mű, és nem is volt rossz. Igaz, nem a hagyományos fazon, hanem olyan, mint egy nagyobbacska fagyis tölcsér, finom, sajtos tésztából. A sütés technikája azonos a kürtős kalácséval, tésztacsíkokat tekernek egy botra. Nem itt a boltban, ők nyilván készen kapják ezt az alkotóelemet. Csak látszik, hogy a tölcsér csíkokból sült össze. A töltelék egy kis reszelt sajt, két virsli vastagságú, kellemesen csípős kolbászka, és valami mustáros öntet. Ja, és egy fél falatnyi zöld a végén odabiggyesztve, mint toll a kalapra, csak a színe kedvéért. De az is lehet, sőt valószínű, hogy a tölcsérből kifelejtette a mester a salátát, és a végén kapott észbe, ennyit tudott korrigálni. Helyben fogyasztást terveztem, de inkább elindultam kirakatot nézni a Váci utcában. Nem volt feltűnőbb, mint ha egy fagyit nyaltam volna el séta közben. Sokféle édes betéttel kínálják ezt a "magyar specialitást", a plakát igazán tetszetős. Azt hiszem, ha édességre vágynék, inkább egy fagylaltkelyhet választanék ennyi pénzért, sok jó cukrászda van a környéken. A sós változat helyett meg talán egy Kolbicére esne a választásom, az is tölcsérszerű, és annyi mindent pakolnak a kolbászok mellé, hogy kétfelé áll az ember füle, ha mind megeszi.
